Belföld

Egy kivétellel üzleti csőd minden Való Világ és Big Brother játékos könyve és CD-je

A ValóVilág és a Big Brother milliós nézettségei után tuti üzletnek indultak, egy kivétellel megbuktak - így summázható a valóságshow-szereplők sok-sok reklámmal megtámogatott CD-inek, könyveinek sorsa – írja a Blikk.

S ha ehhez hozzáadjuk az általuk annyira áhított tévés karrier lehetőségét, még lehangolóbb a kép. Ugyan egy CD esetében 2-3 ezres példányszám már nullszaldósnak számít, de a többség erről is hiába álmodozott. A kivétel Majka, aki különben is több poszton bevethető játékos: első perctől flottul vezet műsort, mára pedig aranylemezes rapelőadó, sőt lemezéből már 18-19 ezer fogyott el.

A VV 1 ígéretes arca volt Györgyusz, aki viszont műsorvezetőként és írónőként sem igen számíthat újabb lehetőségekre. Nem tudni, az Én és Györgyi milyen példányszámot ért el. Csak az biztos, hogy a könyve ötezer példányban jelent meg.

Szégyellem elmondani, hogy a kiadóm mennyi eladott példányt jelzett nekem – panaszkodott Györgyi a lapnak. – Olyan kicsi a szám, hogy el sem tudom hinni, hiszen három barátnőm is a pult alól jutott a könyvhöz. Én hiszem, hogy száz százalékig elfogyott. Igaz, eddig egy fillért sem kaptam a könyvért.

A VV 2 is bővelkedik csalódott sztárocskákban, Csöpke, Kismocsok, Rita és Laci ma már alig-alig véteti magát észre, de lehet, hogy Anikó, Solya és Mónika is csak a görcsösen próbálkozók számát szaporítja.

Elvis sem tudott kimaradni a CD-lázból, és No para címmel életrajzi kötettel is előrukkolt. – A könyvem bukta, néhány százat adtak el belőle. Úgy érzem, nem úgy gondozták, ahogy kellett volna. A lemezszerződésnél már okosabb voltam. Előre megállapodtam a tuti pénzben, és az RTL Klub szépen reklámozza majd a lemezt. Az utánunk következőknek azt mondom: előre fizettessék ki a honoráriumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik