Az intézet szerint a lakosság kétharmada e két szempont alapján választotta meg bankját az első negyedévben. A 15-29 évesek mintegy fele valamelyik családtag, szülő választása alapján döntött egy adott bank mellett.
A GfK negyedévenként vizsgálja a bankok lakossági piacát, a teljes lakosságot reprezentáló 1000 fő személyes megkérdezésével. A lakóhelyhez való közelség döntő szempont a 20 ezer lakosúnál kisebb városokban és falvakban, a 60 éves és idősebbek körében, a nyolc általánost vagy kevesebbet végzetteknél és a nők esetében. A munkáltatók ajánlása hosszú ideje a harmadik helyen áll a bankválasztás szempontjából, bár valamelyest veszít jelentőségéből.
Két évvel ezelőtt az első negyedéves adatok szerint a válaszadók 23, idén már csak 19 százaléka említette. A GfK szerint negyedik helyen a megbízhatóság áll és a barátok vagy kollégák ajánlása, amely egyre nagyobb súllyal bír. A felmérés szerint a válaszadók kevesebb mint tíz százaléka említette fontos szempontként a bankok által kínált vonzó ajánlatot, a jobb kondíciókat, a munkahelyhez való közelséget, valamint az egyedi szolgáltatásokat.
A GfK szerint egy év alatt a lakosság 4 százaléka szüntette meg kapcsolatát valamelyik pénzintézettel az idei első negyedévet megelőző időszakban. Mivel ez a mutató a megelőző években 7, 8, 9, sőt 13 százalékot is elért, elmondható, hogy kisebb lett a bankok lakossági ügyfeleinek migrációja.
A GfK megállapítja, hogy a bankok lakossági piaca lassanként közeledik a telítettséghez, mivel míg a korábbi években a lakosság 10-18 százaléka vált valamely bank ügyfelévé, addig a közelmúltban ez csupán 7 százalékot tett ki.
