Belföld

85 millió forint a Synergon féléves vesztesége

A Synergon Informatika Rt. csoportszinten az első félévben 85 millió forint adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 93 millió forinttal - közölte a társaság kedden.

A nemzetközi számviteli szabvány (IAS) alapján készült, konszolidált, nem auditált eredménykimutatás szerint a társaság értékesítésből származó bevétele 2003 első félévében 8,856 milliárd forint volt, 4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 9,2 milliárd forintnál.

A társaság kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti (EBITDA) eredménye az első félévben 265,1 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 303,2 millió forinttal.

A csoport adózás előtti vesztesége 68,7 millió forint volt az első félévben, ami mintegy 65 millió forinttal haladja meg az egy évvel korábbit. Az első félévben az anyavállalat, a Synergon Rt. 6,1 milliárd forint árbevételt ért el, míg EBITDA-eredménye 151,6 millió forint volt. A bázishoz képest az első félévben árbevétele 5 százalékkal nőtt, EBITDA-eredménye pedig mintegy 149 millió forinttal javult. A vállalat fedezeti aránya a 2001. évi 19 százalékról az idén az első félévben 24 százalékra nőtt.

A társaság értékelése szerint a stagnáló általános piaci környezet ellenére a Synergon Rt. minden eredményességi mutatója javult az előző év azonos időszakához képest, míg a cégcsoport többi tagja gyengébb negyedévet tudhat maga mögött. A társaságnak Magyarországon sikerült több projektet teljesítenie és lezárnia. Ugyanakkor a régióra továbbra is az jellemző, hogy kevés új projekt indul és késéssel. Ez leginkább a külföldi leányvállatoknál éreztette hatását.

A Synergon csoport árbevételének 12 százaléka a telekommunikációs, 11 százaléka a pénzügyi szektorból származott az első félévben. A bevétel 26 százalékát az iparvállalatok, a közművi- és közlekedési cégek adták, míg az állami szektor 29 százalékos arányt képviselt. Az egyéb, szektorba nem sorolt értékesítés 22 százalékot tett ki.

A korábbi évekhez viszonyítva az állami szektor részesedése nőtt, míg a telekommunikációs szektoré csökkent az ügyfél-portfólión belül. Ennek oka alapvetően az, hogy telekommunikációs szektor továbbra sem hajt végre jelentősebb beruházásokat. A Synergon Rt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában kereskednek. A papír elmúlt 12 havi legmagasabb árfolyama 641 forint, míg legalacsonyabb ára 406 forint volt. A Synergon hétfőn 506 forinton zárt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik