Belföld

Jogi hiba védi a pénzhamisítókat

Minden bizonnyal a büntető törvénykönyv 2001-es módosítása során történt kodifikációs hiba következménye, hogy tavaly április óta a 10 ezer forintos értékhatárt meg nem haladó pénzhamisítás nem bűncselekmény – nyilatkozta a Népszabadságnak Tóth Mihály tanszékvezető egyetemi tanár.

A Népszabadság szombati száma beszámolt arról, hogy a jelenlegi szabályozás értelmében nem minősül bűncselekménynek a 10000 forint alatti pénzhamisítás. A Legfelsőbb Bíróság (LB) jogegységi döntése ugyanis kimondta, hogy a hatályos Btk. rendelkezései szerint a tízezer forint alatt elkövetett pénzhamisítás nem bűncselekmény.

Lomnici Zoltán, az LB elnöke elmondta: konzultál büntetőjogi helyettesével, illetve a büntetőkollégium vezetőjével arról, hogy szükséges-e az ügyben jelzést küldeni a parlament felé. Rámutatott: az LB-határozat jogilag korrekt, a Btk. rendelkezésén alapul.

Tóth, aki évtizedekig ügyészként is dolgozott, úgy véli, az akár 500 vagy 1000 forintos címletű pénzhamisítás is igen veszélyes lehet, és a jogi hiba kijavítása igen egyszerű. Addig azonban a pénzhamisító büntetlenséget élvez 10 ezer forintos értékhatárig. Igaz, szabálysértési eljárásban, pénzmásolás miatt pénzbüntetésre ítélhető.


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.