Belföld

Bremer: Irak nem elég bizonságos

Miközben részvétét fejezte ki egy merénylet kapcsán, Irak amerikai közigazgatási vezetője, Paul Bremer hangsúlyozta: "Irak nem olyan biztonságos, mint amilyennek lennie kellene".

Bremer a jordániai nagykövetség előtt elkövetett csütörtöki merénylet áldozatairól emlékezett meg. A tragédia során tizenhét iraki vesztette életét.

A nyomozók, illetve a vizsgálat vezetői Abu Muszab al-Zarqawira gyanakszanak, legalábbis a CNN beszámolója szerint. A jordán férfi állítólag az Al-Kaidához is kapcsolódik, és a hírek szerint köze lehetett a csütörtöki merénylethez is.

Zarqawi az USA szerint Oszama bin Laden társa, aki korábban Irakból Afganisztánba menekült, ám 2002-es távozása után megint visszatért az arab országba, tizenkét másik terroristával együtt.

Bremer szerint az amerikai csapatok elleni támadások 80-90 százaléka egy kisebb régióban történik, amelyet “szunnita háromszögnek is neveznek”, Bagdadban és környékén. (Mint ismeretes, innen származik Szaddám Huszein családja is.)

Amióta egyébként Bush elnök a nagyobb hadműveletek végét bejelentette (2003. május elseje óta) 122 amerikai halt meg Irakban, közülük 56-an ellenséges tűzben. Az egész háború kitörése óta 260 amerikai katonát öltek meg, 171-en harci cselekmények közben vesztették életüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik