Belföld

Nyilvános közbeszerzési eljárások az ÁPV-nél

Tárgyalásos közbeszerzési eljárást indít az állami felelősségi körbe rendelt három kiemelt környezetvédelmi projekt, a Dunaferr, a Nitrokémia és a Gyöngyösoroszi Ércbányák társasággal kapcsolatos szakértői munkákra az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a nyertes pályázó feladata lesz, hogy az európai uniós standardok szerint dolgozzon ki megvalósíthatósági tanulmányokat a kármentesítési és rekultivációs munkákra, s készítse elő az uniós forrásokra benyújtandó pályázatot is.

A közlemény szerint az ÁPV igazgatósága hozzájárult ahhoz, hogy a privatizációs szervezet portfóliójába tartozó huszonnégy Volán társaság közbeszerzési eljárást írjon ki új menetrendszerinti elővárosi autóbuszok beszerzésére. A hamarosan kiírandó pályázat lebonyolítója a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Autóbusz-Invest Kft. lesz.

Az ÁPV közölte: igazgatósága tudomásul vette a tájékoztatót a Nemzeti Lóverseny Kft. és a francia Bouygues között 2002 októbere óta folyó tárgyalások végeredményéről, s hozzájárult ahhoz, hogy egy új szerződéscsomag keretében, az 1998-ban megkötött adásvételi- és fővállalkozási szerződést módosítsák. Ezzel elhárult az utolsó akadály is a Kincsem Park területén létesítendő nemzetközi színvonalú, multifunkciós lóversenypálya megvalósítása elől.

A közlemény szerint az ÁPV döntött a Konzumbank értékesítési pályázatának részleteiről: az ezzel kapcsolatos hirdetmény 2003. augusztus 11-én jelenik meg a Magyar Hírlapban és a Napi Gazdaságban.

A közlemény kitér arra is, hogy a beadási határidőig öten pályáztak a Mol tranzakció tanácsadói tenderére. A pályázati dokumentációt tizenhárman vásárolták meg. Az ÁPV korábban arról döntött, hogy nyilvános, egyfordulós pályázatot ír ki a Mol Rt. tulajdonában lévő törzsrészvényeinek összetett forgalomba hozatalát lebonyolító befektetési szolgáltató kiválasztására. A pályázatra az ÁPV nemzetközileg elismert külföldi és belföldi befektetési szolgáltatók jelentkezését várta. A pályázati kiírás július 7-én jelent meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik