Belföld

Barokk fesztivál Tatán

Negyedszer rendeznek barokk fesztivált Tatán annak tiszteletére, hogy az Eszterházy-grófok jóvoltából a 18. század az észak-dunántúli kisváros történetének kiemelkedő korszaka volt: akkor gazdagodott a legjobban a település építészete, iparművészete és zenei élete. A változatos programú rendezvénysorozatot az idén augusztus 10-17-e között tartják meg - értesült csütörtökön az MTI.

A fesztivál Czigány György költő, zongoraművész köszöntőjével és Miklósa Erika operaénekes hangversenyével nyílik meg vasárnap a Szent Kereszt templomban – közölte a szervezők nevében Schmidt Mónika. Az Eszterházy Énekegyesület elnöke elmondta továbbá: a városi művelődési központban augusztus 11-én országos képzőművészeti kiállítás nyílik A barokk hatása a kortárs képzőművészetre címmel.

Ugyanezen a napon két tatai és egy tatabányai kórus meglehetősen szokatlan helyen, a városi víztoronyban ad hangversenyt, 13-án Carissimi: Jephta című oratóriumát a piarista kápolnában mutatják be. Augusztus 16-án konferenciát tartanak a várban az Eszterházy-család történetéről, az Angol-parkban pedig középkori mesterségeket mutatnak be. A zárónapon a Stuttgartban élő Kálmán Attila ad hangversenyt a Kapucinus templom új orgonáján, majd barokk lakoma és estély lesz a Kristály Szálló kertjében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik