A működési nyereség 40 millió font volt, az egy évvel azelőtti 158 millió font helyett. A bevétel 10,7 százalékkal 1,832 milliárd fontra csökkent, átlagosan 12,7 százalékos jegyárcsökkentés mellett. A bevételi kilátásokat csütörtökön „továbbra is borúsnak” minősítették a cégnél, és megerősítették a további költségcsökkentések tervét. 2001. augusztus óta 13 667-tel csökkentették a létszámot.
A társaság közleménye szerint az utóbbi hónapok vadsztrájkjai a londoni Heathrow repülőtéren 30-40 millió font közötti kieséssel jártak, összesen több mint ötszáz járat törlése miatt. Az eredmények gyengülését az atípusos tüdőgyulladás és az iraki háború idegenforgalmat csökkentő hatásaival is indokolták. Ennek ellenére a foglaltság 1,3 százalékponttal 71,8 százalékra nőtt a negyedévben.
A British Airways Plc csütörtök délelőtt 1,705 font volt a londoni értéktőzsdén, 1,75 pennyvel, azaz 1,04 százalékkal drágább a szerdai zárónál. Csütörtökön 1,6775 fonton nyitott. Ötvenkét héten belül a csúcsa 1,8275 font volt, július közepén, a mélypontja 0,85 font, márciusban.
