Belföld

Ecostat: pesszimista a kkv-szektor

A kis- és középvállalatok júliusi konjunktúra-indexe 44,9 százalék százalék, a júniusi értéknél 3 százalékponttal kevesebb, ami az üzleti hangulat romlását jelenti.

Idén a kis- és középvállalati szektor bizalmi indexei az első negyedévi stabilitás után erőteljesen emelkedtek, majd az utolsó két hónapban meredeken visszaestek, a szektor bizalmi trendjének javulása megtört – áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet konjunktúra-jelentésében.

A második félévben a nemzetgazdaság kismértékben javuló kilátásaiban a cégek mindössze 16 százaléka bizakodik. Kismértékben romló feltételekkel 32 százalékuk, jelentős mértékben romlóval 15 százalékuk számol.

Saját vállalkozásuk rövidtávú fejlődési kilátásait a cégek 37 százaléka rosszabbodónak ítéli. Június óta kismértékben javult és a márciusi szintre emelkedett az optimista várakozások aránya.

Tevékenysége bővítésére júliusban a cégek 35 százaléka lát lehetőséget. Itt a bizakodó várakozások aránya elmarad ugyan az előző két hónap értékétől, az első negyedévi adatoknál azonban kedvezőbbek az eredmények. A növekedést megjelelő vállalatok között az elmúlt negyedév alatt szűkült a 10 százalék alatti fejlődésben bizakodók aránya, a dinamikus növekedést megjelölőké visszaállt az április és májusi szintre.

A hazai vállalkozások a tevékenység bővítését akadályozó tényezők sorában a korábbinál nagyobb nyomatékkal sorolják első helyre az elégtelen belföldi keresletet. Június óta kismértékben veszített súlyából, de második, illetve harmadik pozícióját megőrizte a tőkehiány és a gazdasági környezet bizonytalansága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik