Belföld

Huliganizmus helyett nők és gyermekek a lelátókon…

admin

2003. 07. 25. 15:40

Mesterházy Attila, a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára azt szeretné, ha a közeljövőben már a hölgyek és gyerekek is biztonságban tekinthetnék meg a bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket, míg Hatala József, az Országos Rendőr-főkapitányság vezérőrnagya rendkívül határozott fellépést ígért a rendbontókkal szemben.

Ezek voltak a legfőbb “iránymutatói” annak a sajtótájékoztatónak, amelyet pénteken a kormány, a rendőrség és a Magyar Labdarúgó Liga egy-egy felelős vezetője tartott a botrányok visszaszorítása érdekében hozott és rövidesen életbe lépő döntésekről.

A kormány június 3-án alakította meg a futballhuliganizmus elleni szakértői bizottságot (Páva-bizottság), amelynek feladata volt a rövid és hosszú távú feladatok áttekintése. Az elismert szakértőkből álló testület június 13-ára elkészítette jelentését, s négy fejezetben tette meg ajánlásait.

Az érdekelt felek egyetértenek abban, hogy csak közös stratégiával lehet visszaszorítani a huliganizmust, az nem lehet egy-egy különálló testület feladata. A kormány rövidesen súlyosbítja a közösség elleni izgatásról szóló jogszabályt, s ezentúl a játéktérre nem mehetnek be majd büntetlenül a szurkolók. A pénteken kezdődő bajnokságban a rasszista bekiabálások esetén a játékvezetőknek először meg kell szakítaniuk a mérkőzést, majd a második ugyanilyen cselekmény esetén le kell fújniuk a találkozót!

A rendőrségnek minden rendelkezésére álló eszközzel el kell érnie a lelátói erőszak megfékezését, ehhez megfelelő anyagi forrásokat is kap. Ennek kapcsán jegyezte meg Szieben László MLL-igazgató, hogy a klubokat példátlanul magas számlákkal kötelezik a belügyi erők munkájának megfizetésére, pedig az élet más területein nem ez a helyzet.

“A stadionokon kívül a rend biztosításáért nem kellene térítést kérni” – mondta. Erről Mesterházy Attila és Hatala József is másként vélekedett, konszenzus csak részben született. A sajtótájékoztatón a vezérőrnagy azt is megemlítette, hogy a biztonsági bejárások során az MTK FC és a Balaton FC stadionja csak részben felelt meg, azokban nem lehet kiemelt kockázattal járó találkozókat rendezni, 3000 szurkolónál többet beengedni. Ez természetesen nem akadályozza meg a bajnok kék-fehérek péntek esti, Sopron elleni hazai idénynyitóján, míg a siófokiak amúgy is zárt kapuk mögött fogadják a Ferencvárost.

Szieben László azt is elmondta, hogy döntés született a létesítményekben feladatot vállaló biztonsági szolgálatok szakmai akkreditációjáról, az országos tender győztese a Doszpot Péter országgyűlési képviselő, egykori sztárrendőr szakmai felügyelete alatt álló Expol Kft. lett. A cég feladata, hogy minden egyes meccshelyszínre legalább két képviselőt delegáljon, akik felügyelőként segítik majd a stadionokban ténylegesen dolgozó “alvállalkozó” biztonsági cégek munkáját.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Schizophrenia disease concept. LSD feeling abstraction.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.