A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgatójának vezetői megbízatását azért függesztette fel a minisztérium, mert a Budapesti Katonai Ügyészség büntetőeljárást indított ellene hivatalos személy által elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja miatt – közölte Csányi Klára főosztályvezető.
Tájékoztatása szerint a felfüggesztés ideje alatt, a szervezeti szabályzat szerint a jelenlegi helyettes, Mikó István dandártábornok látja el a vezetői teendőket.
A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgatójának közvetlen környezetéből az MTI csütörtökön úgy értesült: a dandártábornok személyével kapcsolatos nyomozást titkosították. Az MTI információi szerint Bácskai János dandártábornokot felszólították, hogy ne nyilatkozzon a nyomozás állásáról és kihallgatásának körülményeiről.

Drámai eredmények a multiláncoknál, veszteséges lett az Auchan, a Spar és a Penny is, jócskán olvadt az Aldi nyeresége
Betett az extraprofitadó, különösen azoknak, akiknek nem is lett profitjuk.