Belföld

Válságba sodorja a digitális fényképezés terjedése a Kodakot

Az amerikai Eastman Kodak fotocikk forgalmazó konszern a digitális fényképezés terjedésének köszönhetően az előző évinek alig a felét kitevő nyereséget ért el a második negyedévben. 284 millió dollár, azaz részvényenként 97 cent helyett az idén 112 millió dollár, azaz részvényenként 39 cent lett a nettó nyereség.

A második negyedéves részvényenkénti működési eredmény meghaladja a júniusban előre jelzett részvényenkénti 25-35 cent közötti profitot. A Kodak az előrejelzések módosítása előtt részvényenként 60-80 cent közötti eredménnyel számolt. Az egyszeri-tételeket nem számítva a részvényenkénti profit 60 cent volt a második negyedévben – közölték a cégnél.

A negyedéves beszámoló alkalmából a Kodak bejelentette radikális költségcsökkentési programjának folytatását. Az év végéig a világszerte alkalmazott mintegy 70 ezer fő 6-9 százalékát, azaz 4500-6000 dolgozót bocsátanak el a korábban jelzett 3100 fő helyett. A leépítés elsősorban az adminisztrációs, a gyártó, a kutató és fejlesztő részleget érinti.

Az elbocsátásokkal összefüggésben a Kodak az elkövetkező tizenkét hónapban 350-450 millió dollár megtakarítást remél elérni. A jövő évben 275-325 millió dollárral, azt követően pedig 300-400 millió dollárral tervezi csökkenteni költségeit a konszern.

Az értékesítési árbevétel a második negyedévben az előző évivel közel megegyező 3,35 milliárd dollár volt. A deviza árfolyam hatásoktól megtisztítva az árbevétel hat százalékkal csökkent. A folytatódó tevékenységek nyeresége 172 millió dollár, részvényenként 60 cent lett a 97 centes bázissal szemben. A Kodak adósság állománya a negyedév végén gyakorlatilag változatlan szinten, 2,99 milliárd dolláron állt. A második félévre 0,86-1,15 dolláros egy részvényre eső működési eredmény tervez a Kodak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik