Az olasz parlament felsőháza zöld utat adott annak a sokat vitatott médiatörvény-tervezetnek, amelynek segítségével Silvio Berlusconi cége tovább növelheti befolyását az olasz médiapiacon.
A 160 támogató és 122 elutasító szavazattal elfogadott tervezet szerint Berlusconi cége, a Mediaset megtarthatja mindhárom földi sugárzású televíziós csatornáját (Rete Quattro, Canale 5 és Italia 1), amelyek az olasz tévénézők mintegy 46 százalékát kötik le nap mint nap.
A tervezet szerint lehetőség van a televíziós csatornák és nyomtatott sajtó közötti kereszttulajdonlásra is, amely a brit Financial Times aggodalmai szerint akár arra is lehetőséget ad a miniszterelnöknek, hogy megszerezze az ellenőrzést Olaszország legnagyobb napilapja, a Corriere della Sera felett.
Lucia Annunziata, az olasz közszolgálati televízió, a RAI első embere bejelentette: amennyiben a tervezet törvényerőre emelkedik, lemond a közszolgálati csatorna vezetői posztjáról. A vezető szerint az olasz közszolgálati televízió igen nehéz helyzetben van egy olyan piacon, amelyet súlyos érdekkonfliktusok torzítanak.
A tervezetet ellenzők azzal érvelnek, hogy Berlusconi már így is túlzott befolyással bír az olasz médiapiacon. Ez legutóbb a hónap elején merült fel, amikor egy német európai parlamenti képviselőhöz intézett, nagy felzúdulást keltő megjegyzésről nem számolt be az olasz közszolgálati csatorna esti híradója.

Ajánlott videó
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 16:06 Hatos lottó: itt vannak a vasárnapi nyerőszámok
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 17:12 Donald Trump saját magának öltözött a Mar-a-Lago-i Halloween-partyn
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!