A vállalatok háromnegyede egyelőre nem határozott meg olyan összeghatárt az alkalmazottak számára, amely korlátozná a céges mobilhasználatot. Az idei év első negyedévében az 1 vagy több főt foglalkoztató magyarországi gazdálkodó szervezetek mintegy 81 százaléka rendelkezett legalább egy céges mobiltelefon-előfizetéssel. A nagy- és középvállalati szférában viszont már csak elvétve talált a BellResearch olyan céget, amelynek telekommunikációs infrastruktúrájában ne jelenne meg a mobiltechnológia.
Míg a kisvállalatok körében 92 százalékos a mobilellátottság, addig a mikrovállalati szférában 81 százalékos. A kutatás szerint 2003 első negyedévben a társas vállalkozások mintegy 670 ezer aktív SIM-kártya használtak, ami az akkori összes aktív előfizetés 9-10 százalékát tette ki. A BellResearch elemzői szerint az összes céges mobil-előfizetés mintegy 27 százaléka a nagy- és középvállalati, míg 72 százaléka a kis- és mikrovállalati szférában található.
A vállalati mobilpiac növekedése 2002-ben továbbra is igen dinamikus, mintegy 12 százalékos volt, ami összesen közel 92 ezer új előfizetést hozott. A kutatás alapján a vállalati szférában minden negyedik alkalmazottra jut egy mobiltelefon-előfizetés, ám ez a mutatószám a cég méretétől alapvető mértékben függ: míg a nagyvállalati körben mindössze minden tizedik, addig a mikrovállalatoknál hozzávetőlegesen minden második munkavállalóra jut egy előfizetés.