Kovács László, aki társelnökként a magyar-román kormányközi vegyes bizottság ülésén vesz részt Bukarestben, péntek reggel Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével és a szövetség több vezető politikusával folytatott megbeszéléseket.
A kedvezménytörvény módosítása után is fennálló román észrevételekkel kapcsolatban a magyar külügyminiszter leszögezte: most semmiképpen nem változik a magyarigazolvány külső megjelenése, az oktatási-nevelési támogatásra beadott pályázatok elbírálása, a támogatás folyósítása pedig egy romániai alapítványhoz kerül.
A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy 700 ezer magyarigazolványt már kiadtak, ezeket nem fogják visszavonni. Véleménye szerint a változtatással kapcsolatos román igényt legfeljebb akkor lehet majd mérlegelni, ha a most kiadott igazolványok érvényessége lejár.

Megszólalt Semjén Zsolt a Magyarországra szállított ukrán hadifoglyokról
Szerinte az akció az Orosz Ortodox Egyház gesztusa.