Belföld

Több mint négy százalékkal nőttek a fogyasztói árak

A fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal haladták meg a májusi, és 4,3 százalékkal a 2002 júniusi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A júniusi inflációs adat megfelel az elemzői várakozásoknak. Az idén az első hat hónapban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

A maginfláció júniusban májushoz képest 0,6 százalék, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,9 százalék volt. A fogyasztói árak májusban 0,3 százalékkal haladták meg az áprilisi, és 3,6 százalékkal a 2002 májusi szintet. Tavaly júniusban az éves infláció 4,8 százalékos volt.

Ajánlott videó

Kedden késő este jelentették be, hogy a tájékoztató idején életbe lépő szabályozás nyomán véget ér a 480 forintos üzemanyag korszaka: a Mol irányárai szerint a 95-ös benzin immár 641 forintba, a dízel pedig 699 forintba kerül.