Belföld

Erős növekedés a német e-kereskedésben

Az idei első félévben jelentős forgalomnövekedés volt az internetes kereskedésben Németországban. A Die Welt hétfői száma szerint - amely cégek és a német kiskereskedők szövetségének (HDE) adatait idézte - a forgalom több mint 30 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest.

Az idei év egészére – a hagyományosan erős karácsony körüli forgalmat is beszámítva – mintegy 38 százalékos növekedést várnak, 11 milliárd euróra, az elektronikus kiskereskedelemben. A lap idézi a HDE e-kereskedelmi szakértőjét, aki szerint a hagyományos kiskereskedelem visszaesése nem érezhető az internetes forgalomban.

A német kiskereskedelem egésze az idén egy százalék körüli forgalomcsökkenésre számít. Németországban a kiskereskedelmi forgalom májusban 0,6 százalékkal csökkent áprilishoz képest, és 0,8 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly májusban, mindkettő változatlan áron. Áprilisban változatlan áron 1,6 százalékkal növekedett a forgalom egy hónap alatt, és 1,4 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly áprilisban.

A májusi meredek visszaesésről, illetve az áprilisinál szerényebb tizenkét havi növekedésről szóló, múlt héten közölt adatsor némi kétséget ébresztett az iránt, hogy valóban közeleg-e Németországban, a legnagyobb euróövezeti gazdaságban valamiféle gazdasági javulás a lakossági fogyasztás növekedése révén. Az üzleti és a fogyasztói bizalom növekedéséről szóló jelzéseket egyelőre nem támogatják a tényadatok.

A német gazdaságkutató intézetek többsége nulla közeli gazdasági növekedést vár az idén. Az OECD idén 0,3 százalékos, jövőre 1,7 százalékos gazdaságnövekedésre számít Németországban.

Az Európai Bizottság szerint az idén a német GDP 0,4 százalékkal, jövőre 2,0 százalékkal bővülhet. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozása 0,5 százalék, jövőre 1,9 százalék. A német gazdaság az idei első negyedben 0,2 százalékkal visszaesett az előző negyedhez képest, és 0,5 százalékkal volt nagyobb a GDP az egy évvel korábbinál. A visszaesés a tavalyi utolsó negyedévi stagnálást követte, az egy évvel azelőttihez képest akkor is 0,5 százalékos volt a növekedés.

Németország gazdasága 0,2 százalékkal nőtt tavaly. Az 1993-as recesszió óta ez volt legalacsonyobb növekedési ütem, akkor 1,1 százalékkal esett vissza a német GDP. A legnagyobb euróövezeti gazdaság 2001-ben 0,6 százalékkal, 2000-ben 2,9 százalékkal bővült.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik