Belföld

Leépítés a honvédségnél: 15-20 ezer ember távozik

Elkészült az eredetileg márciusra ígért védelmi felülvizsgálat. A Magyar Honvédség 80 százalékát érintik az átalakítások. A honvédelmi miniszter szerint számos szervezet megszűnik a hadseregben, így az összlétszám 45 ezerről 25-30 ezerre csökken.

A negyedik haderőreformként emlegetett átvilágítást a szaktárca vezetése arra hivatkozva indította, hogy a honvédség rendelkezésére álló, amúgy is szűkös forrásokat pazarló módon használták az előző kormányzati ciklusban, másrészt Magyarország az elmúlt években NATO-felajánlásainak egy részét sem teljesítette.

Juhász Ferenc szakminiszter kedden megerősítette: érzékeny következményei is vannak a “leltárnak”. Ugyanis a hadsereg 80 százalékát érintő átalakítások várhatók a közeljövőben. Számos szervezet szűnik majd meg, a létszám pedig a mostani 45 ezerről 25-30 ezerre apad.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a vizsgálat eredményeként több helyőrséget fel kell számolni. Szinte biztos, hogy a három kiképzőközpontból egy megszűnik. Öt katonai repülőtérből csak hármat tartanak meg. A kecskeméti és a pápai bázis helyzete stabil. Előbbi ad majd otthont a Gripen vadászgépeknek, míg utóbbi létesítmény területén jelentős, a NATO által finanszírozott beruházások vannak folyamatban.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik