Belföld

Első nyilvános Saron–Abbasz találkozó

admin

2003. 07. 02. 07:49

Az izraeli kormányfő kedden derűlátóan nyilatkozott a közel-keleti béke kilátásairól, míg palesztin kollégája ismételten elítélte a gyilkosságokat és a rombolást.

Ariel Saron és Mahmúd Abbász az izraeli miniszterelnök jeruzsálemi irodájában ült tárgyalóasztalhoz, immár negyedszer a palesztin politikus kormányfővé történt kinevezése óta. Kedd délután kezdődött tárgyalásuk célja a közel-keleti békéhez vezető lépések egyeztetése.

A tárgyalások előtt tartott sajtóértekezleten Saron úgy vélekedett, hogy a két nép jobb jövőjének lehetősége “ma nagyobb, mint a múltban volt”. Izrael kész “fájdalmas árat” fizetni a palesztinokkal kötendő békéért – tette hozzá.

Az izraeli vezető szavai szerint hazájának nem áll szándékában a palesztinok felett uralkodni, illetve jövőjükről dönteni. A béke azonban mindaddig nem lehetséges, amíg folytatódik a “palesztin terror”, azaz az öngyilkos merényletek.

Palesztin kollégája, Mahmúd Abbász a sajtóértekezleten kijelentette: a palesztinok véget akarnak vetni az Izraellel fennálló konfliktusnak. Az ehhez vezető utat csakis a párbeszéd és a tárgyalások jelenthetik.

Abbász szerint a “gyilkosságok és rombolások” csak gyűlöletet és ellenségeskedést szülnek. Ezzel nyilvánvalóan a palesztin fegyveres szervezetek vezetőinek célzott likvidálására és az öngyilkos merénylők családjai által lakott házak Izrael általi lerombolására célzott. Egyúttal figyelmeztetett: minden nap, amely Izraellel kötött megállapodás nélkül múlik el, elveszett napnak számít.




 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.