Belföld

Júliustól Krakkóba is indít járatot a Malév

A Malév Rt. július 5-től közvetlen légijáratot létesít Budapest és Krakkó között - jelentette be Gulyás Péter, a magyar légitársaság varsói képviselője.

A napi kétszeri Varsó-Budapest retúrjárat után, amely a Malév és a LOT lengyel légitársaság együttműködésével valósul meg, az új járat újabb közvetlen légi összeköttetést teremt a két ország között. Hetente hat járat lesz Budapest és Krakkó között oda és vissza, hétfőtől szerdáig Fokker 70-es, csütörtökön, szombaton és vasárnap pedig Bombardier CRJ 200-asok fognak közlekedni.

Krakkóból 16.05-kor indulnak a gépek, amelyek 16.50-re érkeznek a magyar fővárosba, míg Budapestről Krakkóba az indulás 14.00, az érkezés pedig 15.00 órakor lesz. A bevezető kedvezményes ár a járat indulásától augusztus végéig 139 dollár, azután a legolcsóbb nettó ár (reptéri illeték nélkül) 210 dollár lesz.

Gulyás Péter az MTI-nek nyilatkozva elmondta: nemcsak a magyar és a lengyel turistákra számítanak, akiknek kedvenc célpontja Krakkó, illetve Budapest; a ferihegyi érkezés időpontját úgy választották meg, hogy a lehető legjobb tranzitlehetőséget biztosítsa olyan európai fővárosok, mint Helsinki, Brüsszel, Párizs, Róma, valamint az észak-olaszországi és a földközi-tengeri térség városai felé. A budapesti tranzit alkalmat kínál arra, hogy a lengyel és harmadik országokbeli utasok a Malév járatain repüljenek észak-amerikai, nagy-britanniai célállomásokra, és várhatóan növelni fogja az Írországból Dél-Lengyelországba utazók számát is.

Számít a Malév a spanyol, olasz vagy a japán turistákra is, akik számára kedvező alkalom nyílik a három nagy múltú kelet-közép-európai város, Prága, Budapest és Krakkó egyetlen hétvégén történő megtekintésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik