Az úgynevezett 2KR segélyprogram részeként Japán 2,5 millió dollár értékben adott át finn gyártmányú, Sampo típusú betakarítógépeket Moldáviának, hogy növeljék a kelet-európai ország mezőgazdasági teljesítményét.
A japán nagykövet elmondta, hogy a Sampo-gépeket versenytárgyaláson szerezték be. A japán kormány továbbra is figyelemmel követi Moldávia agrárszektorát, és kész további segítségnyújtásra is.
A 2KR projektnek ez volt a harmadik üteme: az első kettő során 44 kombájnt és 63 traktort kapott a volt szovjet tagköztársaság. A gépeket a helyi gazdák négyéves lízingkonstrukcióval vásárolhatják meg.
A moldávok által igénybe vett japán kormánysegély értéke immár eléri a 30 millió dollárt – tudósít a Moldova Azi című lap.
