Belföld

Nem folyik több gázolaj a Rákos-patakba

A Rákos-patak mogyoródi szakaszán gázolaj ömlött a vízbe. Lakossági bejelentés érkezett a tűzoltósághoz, miszerint erős gázolajszag érezhető a környéken. A Katasztrófavédelem is kivonult a helyszínre, és olajcsapdákat állítottak fel annak megállapítására, hogy milyen mennyiségben és honnét szivárgott a patakba a veszélyes anyag. A szennyezés a környéken lakók számára nem jelent közvetlen veszélyt.

A délutáni órákra a Csatornázási Művek munkatársai és környezetvédelmi szakemberek kivizsgálták az ügyet. Kiderült, hogy egy közeli benzinkúton átfejtést végeztek, miközben a nyomótömlő leesett. A gázolaj egy csatornaszemen keresztül jutott be a csatornahálózatba és innét került a vízbe. A veszélyt elhárították, de a környéken még jóidejig érezhető lesz az üzemanyagszag.

Július 1-jétől megkezdi működését a Mezőgazdasági és
Vidékfejlesztési Hivatal annak elősegítésére, hogy az agrárágazatban tevékenykedők könnyebben hozzájussanak az EU-s forrásokhoz – közölte Németh Imre, az agrártárca vezetője csütörtökön.


A gödöllői AgriExpo 2003 című háromnapos kiállítás és vásár megnyitóján a miniszter elmondta: az uniós agrárpolitika nem teszi lehetővé az adminisztráció csökkentését, és a mainál minőségileg jobb, átláthatóbb viszonyokat kell teremteni e rendszerben annak elkerülésére, hogy különféle szabálytalanságok miatt a már megkapott pénzek egy részét bírságként vissza kelljen fizetni.


“Az uniós csatlakozás előtti átmeneti időszakban az információ, a szakismeret a legfontosabb tényező a mezőgazdaságban tevékenykedők számára, hiszen az agrárágazat korszakos változás előtt áll” – fogalmazott Németh Imre.


Utalt arra, hogy az Európai Unión belül jelenleg is folyik a közös agrárpolitika reformjáról szóló vita, amelynek egyik kérdése, hogy a mezőgazdaságnak eddig szánt összeget hogyan osszák majd el az újabb 10 ország csatlakozását követően. “Természetesen a már bent lévő országoknak nehezére esik az eddig őket illető támogatások egy részéről lemondani, mi viszont elvárjuk, hogy azonos elbírálás alá kerüljünk egy átmeneti időszakot követően” – mondta a miniszter.


Felhívta a figyelmet arra is, hogy a csatlakozást követően a magyar agrárium előtt egyrészt megnyílik egy 450 millió fogyasztóból álló piac, másrészt új piaci szereplők jelennek meg, ami komoly kihívást jelent.


“Ugyanakkor a világ – elsősorban az Egyesült Államok – nem fogadja el az EU bezártságát az agrárkereskedelem tekintetében, követeli, hogy a termeléshez közvetlenül kötődő támogatások legalább felét tegye át az unió az úgynevezett zöld dobozba, amit nem a termékek előállítására, hanem a vidéki emberek megélhetése, a környezetgazdálkodás kapcsán fizet ki” – mondta Németh Imre, hozzátéve: egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy egy ilyen változás hogyan hat majd Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik