Belföld

Görög-török határviszály

admin

2003. 06. 17. 09:39

Görögország azzal fenyegetőzik, hogy megvétózza Törökország EU tagságát, ha a török gépek továbbra is berepülnek a görög légtérbe. A harcias nyilatkozatok mögött konkrét incidensek állnak, többek között egy pünkösdhétfői veszélyes, utasszállítót is érintő légi konfliktus.

Egy görög magánrádiónak adott interjúban Janosz Papantoniu görög védelmi miniszter tovább mélyítette az amúgy is “hagyományos” görög-török ellentéteket. Az EU-tagfelvétel megakadályozásával fenyegető nyilatkozat oka az, hogy a görögök szerint nemzeti légterük a parttól 10 mérföldnyire (16 kilométer) terjed, a törökök azonban csupán hat mérföldet ismernek el. Az ebből adódó ellentét Pünkösd hétfőjén csúcsosodott ki, amikor két török F-18-os annyira közel húzott el az Olympic görög légitársaság Isztambul felé tartó gépéhez, hogy a 70 utast szállító Boeing 717-es ütközésjelző rendszere működésbe lépett, és a gép magasság-változtatásra kényszerült.

A Papantoniu-nyilatkozat okozta aggodalmakat a görög külügyminiszter, Jeorjiosz Papandreu és török kollégája, Abdullah Gül telefonon próbálta tisztázni – sajtóhírek szerint nem sok sikerrel.

Forrás: www.euro.hu



 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Professor Yuval Noah Harari, author and Professor of History at the Hebrew University of Jerusalem, speaks about themes from his new book 'Homo Deus: A Brief History of Tomorrow' on September 8, 2016 at the Dancehouse Theatre as part of the Manchester Literature Festival in Manchester, England. (Photo by Jonathan Nicholson/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.