Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: az ügyben a rendőrség teljes hírzárlatot rendelt el. A távirati iroda úgy tudja, hogy a tavalyi móri bankrablással összefüggésbe hozható egyik személyt Csepelen, a másikat pedig a Pest megyei Szigetszentmiklóson fogták el kedd hajnalban.
A rendőrség még május elején közölte, hogy a móri rablógyilkossággal is meggyanúsított Kaiser Ede és Hajdú László bűntársai közül nyolcat elfogtak. Azt is közölték, hogy a móri ügy kapcsán zajló nyomozás során. A bíróság csütörtökön dönt az előzetes letartóztatásokról.
