Belföld

Robbanás a szombathelyi BPW Rábánál

Robbanás történt a szombathelyi BPW Rába Futóműgyártó Kft festő részlegében, a balesetben nem sérült meg senki, a festőberendezés viszont meghibásodott - erősítette meg az MTI értesülését kedden Biácsi Tamásné, a cég ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a robbanás még vasárnap, este 11 óra után történt a teljesen zárt rendszerű festőberendezésben.

Az 540 millió forint értékű gép olyan mértékben károsodott, hogy a festést jelenleg nem tudják a gyárban elvégeztetni, a német anyavállalattól kértek és kaptak segítséget. Biácsi Tamásné közölte: a gyár más részlegeiben zavartalanul folyik a termelés, a festő részleget azonban csak a berendezés megjavítása után tudják majd újraindítani.

A német gyártócég szakemberei péntekre ígérik azt az ütemtervet amely alapján a javítás elvégezhető. Az igazgatónő szerint a meghibásodás akár több hetes kiesést is jelenthet a gyártási folyamatnak ebben részében, a problémát azonban megfogalmazása szerint megpróbálják “kitérő megoldásokkal” kezelni. Ez szavai szerint annyit tesz, hogy feltehetően Németországba kellene a festésre váró futómű alkatrészeket kiszállítani, de anyacégük a távolság miatt közelebbi megoldást keres, esetleg Ausztriában.

Magyarországon kevés ilyen festőberendezés van, a futómű gyártásnak pedig meglehetősen speciálisak az igényei – fűzte hozzá. A BPW Rába Futóműgyártó Kft-ben kamionok és teherautók nehéz pótkocsijához gyártanak futóműveket, naponta 300-350 darabot. Biácsi Tamásné azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a baleset nyomán mekkora árbevétel-kieséssel számolnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik