A magyar inflációs mutató az utóbbi hónapokban kedvezően alakult, áprilisban „történelmi” mélypontra süllyedt. Előre jól kalkulálható folyamatok,
mint az elektromos energia áremelése vagy az olaj árának csökkenése, megnövelték az árindex ingadozását, az egyszeri tényezőktől megtisztított maginflációs mutató ugyanakkor stabil csökkenést jelez. A világgazdasági környezet – mint annyiszor kis országok esetében – jelentősen hozzájárult a kedvező folyamathoz.
Visszafogott fogyasztás, erős euró
A várttól elmaradó fogyasztási dinamika mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban a kereslet oldali inflációs nyomás jelentős visszaesését eredményezte. A lakosság fogyasztási kiadási dinamikája 2000 eleje óta negyedévről negyedévre csökkent az Európai Unióban, míg az Egyesült Államokban csak kisebb-nagyobb kiugrások színezték az ugyancsak kedvezőtlen trendet. Az iraki háború befejezése után némileg emelkedtek a fogyasztói bizalmi indexek a tengerentúlon, ez azonban nem vezet egyértelműen a fogyasztás bővüléséhez.
A nyersanyagok, elsősorban az olaj árának esése márciusban a költségek által gerjesztett áremelkedés esélyét is nagymértékben csökkentette. Az euró dollárral szembeni erősödése az elmúlt hetekben tovább csökkentette az alapanyagok többnyire amerikai valutában fizetendő árát. Az uniós valuta 2002 végén lépte át az amerikai dollárral szembeni teljes paritást, és azóta folyamatosan erősödött. Ez nem annyira az európai kontinens vonzó, mint inkább az Egyesült Államok gyengélkedő gazdasági kilátásai miatt történt.
Merre billen?
A monetáris politika eddig a kamatok csökkentésével válaszolt a kihívásokra. A Federal Reserve Board (Fed) irányadó kamata 2002. november 6. óta 1,25 százalékon áll, miközben 2001 elején még 6,5 százalékon lehetett hozzáférni a jegybanki instrumentumhoz. Japán már évek óta küzd a zéró közeli kamatokkal és a deflációval, amelynek egyáltalán nem kedvez a jelenlegi gazdasági környezet. Az Európai Központi Bank (ECB) sokkal kisebb volatilitás mellett szintén történelminek nevezhető 2,5 százalékos kamatszintet ért el.
A két inflációs összetevő (keresleti, kínálati) mellett így egyre nagyobb szerep jut az inflációs várakozások hatásának. Az ECB ennek megfelelően május 8-án némileg módosított az 1998. október 13-án elhatározott irányelveken. A cél ezentúl nem 2 százalék alatti, hanem 2 százalék körüli infláció, így a korábbi gyakorlat (a monetáris lazítás folyamatos elkerülése) összhangba kerül a hivatalos állásfoglalással. A Fed egy nappal korábban, május 7-én szintén változatlanul hagyta a kamatot. A Nyíltpiaci Bizottság (Federal Open Market Committee – FOMC) úgy találta, hogy mind az infláció, mind a gazdasági növekedés tekintetében egyenlő valószínűséggel következhet be emelkedés, illetve csökkenés. Hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy a tanács deflációs veszélyre hívja fel a figyelmet.
Nem nehéz tartani
A csatlakozó országok szempontjából tehát most kifejezetten kedvező alkalom nyílik arra, hogy a maastrichti kritériumok közül korábban prioritásként kezelt dezinflációról az államháztartásra fordítsák figyelmüket. Szigorú monetáris politika alkalmazása nélkül is tarthatónak látszik a kedvező inflációs pálya 2003-ban.
A világgazdaság regionális csomópontjai számára mindez inkább kihívásként jelentkezik. A termelői árak folyamatos csökkenése – korábbi elképzelésekkel szemben – nem annyira a kamatcsökkentés esélyét növeli, sokkal inkább más monetáris eszközök „előkerülését” teszi valószínűvé. Óvatosságra int ugyanis, hogy további kamatvágással a leghatékonyabb monetáris eszközt veszíthetik el a központi bankok – feltéve, hogy a deflációs veszély erősödik.
