Belföld

Lettország lakosságának egynegyede nem állampolgár, hivatalosan a „néhai Szovjetunió állampolgárai”

Svetlana Tjimofejevna Sinjavskaja nyugdíjas rigai építészmérnök a világ egyik legkülönösebb személyi okmányának a birtokosa. A lett kormányzat által kiállított dokumentum szerint "a néhai Szovjetunió állampolgára", vagyis egy nem létező országé - ennek minden következményével együtt -, bár csaknem negyven éve Rigában él, és minden személyes, emberi kapcsolata a Daugava-parti városhoz köti.

Szvetlána Tyimofejevna és mintegy 570 ezer társa nagyon reméli, hogy az országnak azok a lakói, akik a szeptemberi referendumon leadhatják szavazatukat, Lettország EU-tagsága mellett döntenek, mert akkor talán – az övékhez hasonló jogfosztottságot nem ismerő és nehezen tűrő többi tagország nyomására – a helyzetük javulni fog.

Lettországgal ugyanis különös rekordert kap az Európai Unió: azt az államot, amelyben a lakosság majdnem egynegyede – ilyen magas arány sehol nincs a világon – nem polgára országának, s naponta kénytelen elszenvedni ennek súlyos politikai, szociális és gazdasági következményeit.

Ráadásul ezek a majdnem 90 százalékban orosz nemzetiségű emberek – a többi alapvetően ukrán és fehérorosz – nem pár éve betelepült vendégmunkások, hanem évtizedek óta ott lakó, vagy éppen oda született “sehonnaiak”. És dühösek, magukat becsapottnak érzők, ugyanis az ország függetlenségének visszaszerzése idején az ígéret úgy szólt, hogy minden állandó lettországi lakos lett állampolgárságot kap. Ezért az 1991 márciusában megtartott népszavazáson a nem lett származásúak 45 százaléka támogatta az ország függetlenségét.

A hidegzuhany fél évvel később jött: 1991. október 15-én megszületett a lett állampolgárság helyreállításáról és a honosítás általános szabályairól szóló törvény, amely szerint csak a szovjet megszállás, 1940. június 17. előtt Lettországban élők, és azok közvetlen leszármazottai kapták meg automatikusan az állampolgárságot, vagyis a lakosság mintegy egyharmada.

Az állampolgárrá válás lehetőségét a többieknek is meghagyták, de feltételül olyan színvonalú vizsgát szabtak – lett nyelvből és történelemből -, hogy a nyugalmáról és szelíd visszafogottságáról ismert Max van der Stoel, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa 1994-ben, egy rigai látogatása idején komoran a fejét csóválta az erre vonatkozó kérdés hallatán. Kevés holland tudja saját nyelvét, ismeri országa történelmét és törvényeit olyan színvonalon, ahogy a Lettországban élő nem-állampolgároktól megkövetelik az állampolgárság elnyeréséhez – mondta a holland politikus.

Hogy mivel jár nem állampolgárnak lenni? A nyelvi és honismereti vizsgát sikeresen letevő, sőt még a lett parlamentbe is bejutó Boris Tsilevich szerint 19 olyan foglalkozás – bírótól és ügyvédtől kezdve az állami kishivatalnokig – van, amelyet nem tölthet be lett állampolgársággal nem rendelkező személy. Földet sem vásárolhat, ezért a nem állampolgárok valódi arcul csapásként élték meg azt az áprilisban elfogadott törvénymódosítást, amely az EU-országok állampolgárainak öt év átmeneti idő után lehetővé teszi a földvásárlást.

Aki elveszíti a munkáját, annak egy hét éve született törvény értelmében lett nyelvtudást igazoló papírt kell felmutatnia ahhoz, hogy munkanélküliként regisztrálják, még akkor is, ha korábbi munkahelyén nem volt alkalmazási feltétel a nyelvtudás. Felső szintű oktatás csak lett nyelven folyhat az országban, és 2004-ben a középiskolákban is befejeződik az orosz nyelv használata.

A jogfosztott embereknek ráadásul nincs hová fordulniuk jogorvoslatért. Mivel személyi okmányukban “a néhai Szovjetunió állampolgára” bejegyzés szerepel, nem vonatkoznak rájuk a hontalanok iránti emberséges bánásmódról szóló nemzetközi szerződések, konvenciók.

A nehéz helyzetből az állampolgárság megszerzése, a naturalizáció jelent kiutat, amelyet a lett törvények enyhén szólva nem igazán könnyítenek meg. Eleve kizárják például az állampolgárságért folyamodni tudók közül azokat, akik tagjai voltak az 1991. januárjáig törvényesen működő Szovjetunió Kommunista Pártjának és Lettország Kommunista Pártjának – vagyis durván százezer embert, a 2,4 milliós ország lakosságának 4 százalékát.

Igaz, hogy a nemzetközi nyomásra 1998-ban megtartott népszavazáson igen csekély többséggel sikerült elfogadtatni az állampolgársági törvény módosítását, ám az amennyit ad, legalább annyit el is vesz a lehetőségekből. Miközben ugyanis a nem állampolgárok 1991 után Lettországban született gyerekeinek megadja az állampolgárságot (megteremtve az állampolgár gyerekekből és állampolgárság nélküli szülőkből álló különös családi képződményeket), előírja, hogy a kérvényt csak lett nyelven lehet benyújtani, amire a lakosság egyharmada még ma sem képes.

Megoldás lehetne a szervezett nyelvoktatás, amelyre a lett állam mindeddig egyetlen latot sem költött, rábízva lakóira, hogy sajátítsák el az államnyelvet, ahogy tudják. Ez is közrejátszik abban, hogy 1995 óta mindössze 53 ezer ember szerezhette meg az állampolgárságot, és a naturalizáció üteme egyre csökken: 2000-ben még majdnem 15 ezer, 2001-ben 10.600, tavaly pedig nem egészen 7000 ember találtatott méltónak arra, hogy a leendő EU-tag Lettország állampolgára legyen.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.