A velenceiek 2011-ig egy olyan, 78 mozgatható acélkorlátból álló rendszert kívánnak megépíteni, amely a víz alatt, a tengerfenéken marad és csak akkor aktiválják, ha különösen veszélyes áradat fenyegeti a várost.
A tengeri utakkal felszabdalt város épületei az elmúlt száz évben 23 centimétert süllyedtek, és a város utcái egyre többet vannak víz alatt. Míg a huszadik század elején Velence évente hét napig volt víz alatt, korunkban 200 napig vizesek az utcák.
37 évnyi gondolkodás
A hétmilliárd dolláros városmegmentési tervről először 1966-ban tárgyaltak az olasz hatóságok, miután egy rekordnagyságú áradat megrongálta Velencét. A településnek további áradatokkal kellett szembenéznie, míg 1973-ban a kormány már nemzeti érdeknek kiáltotta ki Velence megmentését. További 30 év telt el tétlenül, míg a sorozatosan visszautasított tanulmányok, tervek, és a meddő politikai viták után végre meghozták a döntést és elkezdték a tervek megvalósítását.
Tiltakozási okok: ökonómia és ökológia
A 28 méter magas és darabonként öt méter széles acélkorlátok átlagos időjárási viszonyok idején a tenger fenekén pihennek, és nem zavarják a természetes áramlásokat. Ha az árhullám egy méterrel meghaladja a normális szintet, akkor levegőt pumpálnak a rendszerbe, amely “életre kel”, s a felszínen lebegve, 1,5 kilométernél is hosszabb összefüggő védőgátat hoz létre.
A tervet a velencei hajósok és a környezetvédő szakemberek ellenzik. A városban 18 ezer munkahely kapcsolódik a hajózáshoz, az érintettek pedig attól tartanak, hogy ha a gátak előtt túl sokat kell majd várakozni a hajóknak, akkor a forgalom előbb-utóbb rohamosan csökkeni fog, s az állások egy része megszűnik.
A környezetvédők azért tiltakoznak, mert szerintük a védőrendszer felépítésével megsérül a lagúna ökológiai rendszere.