No persze nem abból a félig tréfás, félig irigykedő megközelítésből, amelyet az egyik tengerparti terasz pincére osztott meg velünk, miszerint az idősek azért kedvelik a környéket, mert télen az enyhe időjárás okán kisebb fűtésszámlát kell fizetniük. Aki ugyanis már megteheti, hogy lakást bérel vagy vásárol itt, annak valószínűleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mekkora közüzemi számlával csönget a díjbeszedő.
Korosodva is lépést tart
Az idei – immár ötvenhatodik – Cannes-i Filmfesztivál május 14-e és 25-e között várja az érdeklődőket, mégpedig a 10 éve elhunyt Federico Fellini munkássága köré felépítve a programot. A nyitó napon a Tulipános Fanfant vetítik, ezt követően két világhírű táncos, Carolyn Carlson és Marie-Claude Pietragalla közös koreográfiáját tekintheti meg a közönség, végül Gilles Jacob dokumentum trilógiája zárja a programot: a Les Marches című kompozíció tulajdonképpen a fesztivál történetét dolgozza fel. A másnap kezdődő hivatalos programon negyedszáz ország kulturális minisztere ad egymásnak találkozót az “Új távlatok az európai film előtt” című konferencia keretében. A fesztivál zsűritagjai között olyan filmes nagyságok szerepelnek, mint Emir Kusturica, Wim Wenders vagy éppen Oliver Stone. A fesztivál palota ad otthont egy új kezdeményezésnek is, amely a Fellinivel utolsóként együtt dolgozó zeneszerző, Nicola Piovani nevéhez fűződik: a Lecon de Musique a filmzenéket állítja középpontba, az idén természetesen a mesterrel dolgozó legnevesebb komponisták – például Nino Rota és Henry Mancini – műveit játssza május 20-án a fesztivál zenekara. A filmes “ünnepnapok” idején lesz látogatható a fesztivál kitalálójának és háromszoros zsürielnökének, Jean Cocteau-nak emléket állító kiállítás, és május 24-én adják át a tavaly alapított DVD-díjat is, amely azért jelzi, hogy a “koros” fesztivál igyekszik lépést tartani az idővel.
Az egyébként elég csúnyácska, a szocreált idéző fesztiválpalota környékén a sztárok járdalapba öntött kéznyoma után bóklászó turisták között azért olykor-olykor feltűnik Alain, aki az itteni görkorisok réme: a maga 60 évével gyomorszorító mutatványokat hajt végre a lépcsősoron, és persze eszméletlen nagyokat szokott esni is. Az elegáns Cannes azonban továbbra is szemet huny a vele együtt korosodó hajdani hippik és elfuserált művészlelkek furcsa hóbortjain, mert éppen tőlük színes és lüktető a város: a mai “sztárok”ugyanis efféle bolondozást már nem nagyon enged(het)nek meg maguknak. A mindenható protokoll néhány napos uralma után azonban visszaáll a rend, s az utcákon, a méregdrága kirakatok között őgyelgő nyugdíjasok jól leszedhetik a keresztvizet a mai fiatalokról. Megtehetik, hiszen ők tudják, hogy milyen volt Cannes “filmes” fénykorában.
