Belföld

Paksnak volt biztosítása

Paksnak volt biztosítása, így a súlyos üzemzavar miatt kárenyhítésként 1,3 milliárd forintra számít. Az erőmű továbbra is a francia–német céget okolja a bekövetkezett eseményért - olvasható a Népszabadságban.

A Népszabadság információi szerint a Paksi Atomerőmű Rt. tavaly decemberben kötött biztosítást üzemzavarok esetére. A lap értesüléseit megerősítette Kocsis István vezérigazgató, aki elmondta: a hazai és nemzetközi biztosítókból szerveződött Atompoolnak a cég eddig 49 millió forintos díjat fizetett – a mostani üzemzavar kárenyhítéseként viszont 1,3 milliárd forintra számíthat.

Az üzemzavar bekövetkezéséért hibáztatott francia–német cégnek, a Framatome-nak a paksi atomerőmű eddig csak a szerződés szerinti munkadíj hatodát fizette ki. A súlyos üzemzavar miatt öthatod részt visszatartott az rt. – állítja a vezérigazgató, aki a költségekről nem kívánt nyilatkozni, de más forrásból úgy tudni, hogy kétmillió euró körüli összeget tesz ki a megbízás teljes díja.

A paksi atomerőműben fűtőelem-tisztítást végző Framatome ANP Deutschland illetékese a Népszabadság párizsi tudósítónknak ugyanakkor kijelentette: a magyar partnerek eddig nem léptek fel semmilyen kártérítési követeléssel az elmúlt hetekben előfordult üzemzavarok nyomán.

Wolfgang Breyer, a francia–német vegyesvállalat kommunikációs igazgatója cáfolta azt is, miszerint a magyar fél az üzemzavarok miatt visszatartotta volna tartozása rendezését. “A szerződésben vállalt munkálatok még nem fejeződtek be, így még számlát sem állítottunk ki” – mondta Breyer, aki üzleti titkokra hivatkozva szintén elzárkózott attól, hogy a paksi szerződések konkrét értékéről beszéljen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik