Belföld

Negyvenéves a Lamborghini

Idén ünnepli negyvenedik születésnapját a világ egyik legextrémebb autógyára, az immár német tulajdonban lévő Lamborghini. A sant´agatai üzemet 1963-ban alapították.

Ha valaki nem bírja a Ferrarit, mert az nem elég exkluzív, akkor az olasz autótervezők a maranellói istállótól nem messze, Sant’Agatában komoly alternatívát kínálnak számára: ott működik ugyanis a Lamborghini cég üzeme, amely a Der Spiegel szerint extrémebb, brutálisabb és gyorsabb kocsikat készít, mint bármelyik más konkurense. A jelenlegi leggyorsabb változat egyébként a Lamborghini Murciélago.


Verseny Vairanóban


E hét szombatja különleges eseményt tartogat azonban a sant’agataiak számára: ekkor ünnepli negyvenéves fennállását a Lamborghini üzem, amely Emilia Romagna tartományban található, Modena és Bologna között. A fogadásra kétszáz vendéget hívtak, ám este már jóval többen lesznek: állítólag 800 Lamborghini-tulajdonos és rajongó vesz majd részt a még nagyobb szabású partin.

A programban persze – ha már ennyi autós összegyűlik – versenyek is szerepelnek: így például az érdeklődők kipróbálhatják a közeli, vairanói pályát, s tesztelhetik, mit is tud nem éppen olcsóságáról híres kocsijuk.


Ferrari és Lamborghini


A cég alapítója, Ferruccio Lamborghini tíz éve halott. Ám a formabontó rendezvényeket ő is kedvelte. Kevesen tudják, hogy traktorokat, kályhákat és klímaberendezéseket gyártott korábban, ebből szerezte a szükséges vagyont ahhoz, hogy álomautókat vásároljon. „Flottájához” tartozott Jaguar, Morgan, Mercedes és Ferrari, de egyikkel sem volt elégedett egészen.

Miután amúgy sem lakott messze Maranellótól, átugrott egy alkalommal, hogy Enzo Ferrarinak néhány konstruktív ötletet adjon, mit is kéne javítani az autóin. A híradások megoszlanak afelől, hogy mi is történt a Ferrari-Lamborghini találkozón, sőt egyesek még azt is kétségbe vonják, hogy sor került volna ilyesmire.

A Spiegel szerint az eredmény azonban biztos: Lamborghini rákvörösen és dühöngve hagyta el Maranellót, és elhatározta, hogy maga épít egy olyan sportautót, amit mindig is szeretett volna. Természetesen ennek az autónak gyorsabbnak, erősebbnek és látványosabbnak kellett lennie, mint a Ferrari…

A céget, az Automobili Ferruccio Lamborghini S.p.A.-t 1963-ban alapította meg a vállalkozó, és még abban az évben elkészült az első prototípus. A 350 GTV modellről van szó, amely 3,5 literes, 12 cilinderes motorral volt felszerelve, és kereken négyszáz lőerős volt. Tervezőnek is sikerült megnyerni egy olyan embert, aki bosszanthatta a fő konkurenst: az autót Giotto Bizzarini fejlesztette ki, aki alig valamivel korábban a Ferraritól lépett ki.


Bika és ló


Az autót Torinóban mutatták be először, és nemcsak teljesítményével, hanem márkajelzésével is feltűnést keltett. Az ugyanis egy bikát ábrázolt, amelyet hivatalosan ugyan a csillagjeggyel magyaráztak, ám a Spiegel szerint sokan tudták, igazándiból a Ferrari ugrándozó lovacskáját akarta ez a bizonyos bika a szarvára tűzni…

Időközben persze sok minden történt a Lamborghini cégnél (a konkurens Ferrarinál is, hogy csupán csak a sokszoros világbajnok Michael Schumacher karrierjét említsük a maranellói istállónál). A Lamborghini nem minden modellje váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és tulajdonoscserék is történtek a vállalatnál. Négy éve azonban nyugalom uralkodik az olasz üzemben, amely azon kivételes itáliai autógyárak közé tartozik, amely nem a Fiat alá tagozódott be.


VW és Audi


A Lamborghini ugyanis 1998 nyarától az Audihoz tartozik, ezáltal pedig közvetve a legnagyobb európai autógyártó, a Volkswagen csoport tulajdonába került. A luxusmárkákra régóta áhítozó VW természetesen továbbra is az extravagáns tervezésre törekszik a Lamborghininél, de azért a nyereségességet sem hagyják figyelmen kívül.


Negyvenéves a Lamborghini 1


Ezt a kissé eufemisztikus megfogalmazást azért kellett használni, mert a cég csak jövőre tervezi, hogy eléri a profitzónát. Ezt a célt új modellek, így például a Gallardo révén szeretnék megvalósítani. Ez az úgynevezett „kis” Lamborghini, amely az ultragyors Murciélago mellett a kevésbé vehemens vásárlókat kívánja meghódítani.

Nem olcsó a “kicsi” Lamborghini sem


Persze azért a Gallardo sem olcsó mulatság: ára jelenleg 139 ezer 200 euró. Ugyanakkor a Lamborghini számára ez azt jelenti, hogy azt a piacot célozták meg, amelyet a Porsche és a Ferrari árasztott el modelljeivel. Persze a Lamborghini exkluzívabbnak és „egzaltáltabbnak” tűnik a két konkurensnél, és olyan technikai különlegességekkel is rendelkezik, amelyekkel a riválisok nem. A V10-es középmotor 500 lóerős, összkerékmeghajtású, hatfokozatú sebváltóval és alumíniumkarosszériával van felszerelve, s ahhoz igazodó „Brutalo-designnal borítva”.

A Lamborghini ezzel szeretné megtalálni azt a kedvező „marketing-mixet”, amelynek révén a termelést új nagyságrendekre bővítheti. Tavaly ugyanis 424 Murciélagót adtak el, miközben idén ezer darabos értékesítést terveznek. Az ezres szériából azonban hatszáz Gallardót szeretnének eladni. A jövőre pedig 1600 darabos értékesítéssel számolnak.


Bővült az üzem


Ennek megfelelően bővítették az üzemet, és az Audi beszállása óta, az elmúlt négy évben 600-ra emelkedett, vagyis csaknem duplájára nőtt az alkalmazottak száma.

Azért minden eufória ellenére a Lamborghini nem akar több autót gyártani, mint a Ferrari. „Exkluzívabbak akarunk lenni” – mondja Werner Mieschke, aki az idei év eleje óta a Lamborghini gyár élén áll igazgatósági elnökként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik