Belföld

Újabb McCarthy titkok kerültek napvilágra

Az Egyesült Államokban nyilvánosságra hoztak több ezer oldal iratot, amely a hidegháború idején antikommunista hadjáratott folytató McCarthy szenátor sajátos módszereiről tanúskodik - derül ki a Magyar Hírlap összeállításból. Kiderült, hogy McCarthy a szenátusi meghallgatás előtt zárt ajtós előmeghallgatásokon választotta ki azokat, akikről úgy látta, hogy nem mernek ellenkezni vele.

„A mccarthyzmus túlzásai tanulságos történetnek számítanak majd az utókor számára” – mondta a CNN-nek az a két szenátor, aki a mostani nyilvánosságra hozatalt felügyelte. A négyezer oldalra rúgó iratcsomag megismertetésének helyszíne stílszerűen az a terem volt, ahol Joseph McCarthy a csaknem négyszáz titkos meghallgatás egy részét tartotta.


A McCarthy vezette albizottság tevékenysége valóban nem tartozik az amerikai történelem legdicsőségesebb fejezeti közé: az 1953-54-ben működő testület számos ismert baloldali személyiség – művész, tudós – pályafutását tette tönkre. A mindenhol kommunistákat sejtő wisconsini republikánus szenátor munkáját bírálói egyenesen boszorkányüldözésnek minősítették.
A most napvilágra került iratok nem javítják a McCarthyról kialakult képet. A szenátor és legfontosabb segítője, Roy Cohn biztosra ment: előszeretettel tartott titkos meghallgatásokat, amelyek a tényleges meghallgatások próbáinak számítottak. Csak aki a próbán gyengének, megzavarhatónak mutatkozott vagy hallgatott, az kerülhetett a bizottság elé – állapítja meg a The New York Times.


De a mostani iratok új részletekkel gazdagítják a szenátor bukásáról keletkezett képet is. A meghallgatásokon ugyanis McCarthy magas rangú katonatisztekkel került összeütközésbe, amiért azok nem voltak hajlandók tanúskodni egy katonai fogorvosról, aki a szenátor szerint kommunista volt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik