Az idén is Sir Paul McCartney a leggazdagabb brit zenész, vagyona csaknem kétszeresen haladja meg az utána következő Lord Andrew Lloyd-Webberét - ez derül ki a The Sunday Times vasárnapi brit lap által ismét összeállított, egyes részleteiben már pénteken ismertetett vagyonlistából.
A vezető londoni lap a teljes terjedelmében vasárnap megjelenő Rich List 2003-ból a szórakoztatóipar szupergazdagjainak listáját tette közzé előre. Az új rangsor szerint Sir Paul, aki tavaly rendkívül sikeres turnét tett az Egyesült Államokban, 47 millió fonttal lett gazdagabb, és vagyona most már 760 millió font (1,2 milliárd dollár). A brit showbiz másik óriása, Lord Lloyd-Webber is maradt tavalyi helyén; 400 millió fontra becsült vagyona most is elegendő a második helyhez, de a zeneszerző-impresszárió 20 millió fonttal szegényebb lett egy év alatt.
Az idei listán helyet cserélt egymással Sir Elton John és a Rolling Stones frontembere, Sir Mick Jagger; Sir Elton (170 millió font) a hatodik helyről a hetedikre csúszott, Sir Mick (175 millió font) a hetedikről a hatodikra emelkedett, miután hozzávetőleg 20 millió fonttal gazdagodott egy év alatt. A The Sunday Times éves listája rendre a leggazdagabb ezer britet rangsorolja vagyona alapján; a lap az összeállítás vasárnapi közzététele előtt azt nem közölte, hogy ki áll az abszolút első helyen.

Ajánlott videó
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 17:47 Közeleg a határidő: tízezreknek kell lecserélniük a régi, könyv formátumú személyi igazolványukat
- 17:40 Tüntetés: százezrek mentek utcára Franciaországban a megélhetési gondok miatt
- 17:27 Jövőre Beton.Hofitól a Bagira is szól majd a margitszigeti Zenélő Szökőkútból
- 17:06 Eltűnt egy német nyugdíjas Kaposvárnál
- 16:59 „Ma vörösre változik az égbolt fölöttetek” – Orosz ultranacionalisták nevében küldtek bombafenyegetést hat olaszországi repülőjáratnak
- 16:56 „Köszönünk mindent, kapitány!” – a portugál szövetség nagy búcsúmeccset tervez Ronaldo tiszteletére
- 16:52 Vidnyánszky Attila: Mindennap úgy megyek be, hogy lehet, ez az utolsó napom
- 16:46 Kinevezés: megvan a HUN-REN új vezérigazgatója
- 16:31 Azurák Csaba visszatér a képernyőre, az ATV-nél kapott fontos szerepet
- 16:17 Hermann Veronika: Az identitáspolitika azoknak a fegyvere, akiknek nincs érdemi mondanivalója a világról
- 16:09 Tovább bővül a Most Wanted-univerzum: ezt tervezi 2027-re az RTL
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 15:52 Ügynökakták: a Mi Hazánk szerint történelmi esélyt szalasztott el a Tisza-kormány
- 15:39 Több nagykanizsai iskolában is tömeges megbetegedés történt, vizsgálják a közétkeztetést
- 12:18 Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására
- 10:30 Helybenhagyták a döntést, Matolcsyék rács mögött maradnak
- 09:57 Bóka János követeli, hogy állítsák le az ügynökakták honlapját
- 07:00 Ismerd fel a '80-as évek slágereit az első két sorból! A korszak szerelmeseinek menni fog a 10/10
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 05:58 Bár összeomlott Orbán egykor rettegett sajtója, a romok alól régi arcok is előbújnak
- 10:57 El lehet-e törölni a rendszerhasználati díjakat?
- 14:02 Ígéretes fiatalból könnyes szemű legenda – Cristiano Ronaldo válogatottságának története képekben
- 14:19 Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak
- 06:54 Holtan találtak rá egy szállodai szobában Bajorország miniszterelnök-helyettesére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!