Belföld

Schmitt felajánlja függetlenségét a Fidesznek

Elfogadta Orbán Viktor volt kormányfő felkérését a Fidesz alelnökjelöltségére Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Schmitt megtartaná jelenlegi posztjait, az alelnöki teendőket pedig társadalmi munkában látná el.

Schmitt Pál keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: eddig távol tartotta magát a politikától, de elérkezett az idő, hogy ezt felülvizsgálja és függetlenségét felajánlja a Fidesznek.

Tervei szerint a Fidesz országos választmányának május 10-i ülésén lépne be a bővülő és megújuló pártba. Kitért arra is, hogy a jelenleg társadalmi munkában betöltött különböző tisztségeiről, azaz a MOB elnöki, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság protokollfőnöki és a Világ Olimpikonjai Szervezete elnöki posztjáról egyelőre nem kíván lemondani.

Kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg két ingatlan kiadásából szerez jövedelmet, illetve olimpiai bajnokként életjáradékot is kap. Beszámolt arról, hogy – megválasztása esetén – a Fidesz alelnöki posztját is társadalmi munkában látná el.

Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes, aki már korábban jelezte, hogy elfogadja a felkérést az alelnökjelöltségre, elmondta, a Fideszt újraalakítják, átépítik, hogy ne csak pártként, hanem a polgári Magyarország szövetségeként tudjon működni.

A fideszes politikus szerint a létrejövő szövetség a napi politikai kérdések mellet szakmai, ágazati kérdésekkel és a mindennapok problémájával is foglalkozna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik