Belföld

Euromoney: a privatizációnál a kapcsolat számít

A privatizáció az egyik legjobban teljesítő feltörekvő piaccá tette Magyarországot a 90-es években, az idén azonban ismét kérdések merültek fel az egyes ügyletek átláthatóságát illetően.

A befektetői körökben komoly befolyással bíró londoni gazdaságpolitikai havilap áprilisi száma terjedelmes cikkben idézi fel a Budapesti Értéktőzsde múlt havi londoni ismertetőjén elhangzottakat, amelyek szerint a kormány tervei alapján csak az idén akár 25 eladási tranzakció is elindulhat, köztük a Postabanké, az FHB-é, Konzumbanké, valamint egy acélipari és egy mezőgazdasági vállalaté.

Salgó István, a pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a befektetőknek tartott tőzsdei ismertetőn azt mondta, hogy a privatizációkat a kormány a lehető legátláthatóbb módon fogja végrehajtani. Már másnap azonban az egyik nagy befektetési bank feltörekvő piaci részlegének vezetője arról panaszkodott a Euromoneynak, hogy az első két tranzakciós megbízást – a Postabankét és az FHB-ét – ugyanaz a helyi értékforgalmazó cég, a Concorde Securities kapta – áll a brit folyóirat cikkében, amely megemlíti, hogy a Concorde-ot Jaksity György, a BÉT elnöke alapította.

A lap szerint azonban valószínű, hogy az ilyen panaszokban a
“savanyú a szőlő” jelenségnek is része van, sok megfigyelő azonban úgy tartja, hogy az összes megbízást néhány nagyon jó kapcsolatokkal bíró bank kapja. Magyarországon a vállalati finanszírozási üzletág mindig is a kapcsolatokról szólt, és budapesti pénzügyi körökben rendre hangoztatják is, hogy ismerni kell a fő döntéshozókat.


A bankszektor vezetői egymást is mind jól ismerik, jórészt még az egyetemi évekből, ami nem is csoda egy ilyen kis országban. Még ebben a zárt környezetben is feltűnő azonban, hogy két bank – a Concorde Securities és a CA-IB – szinte mindegyik privatizációs konzorciumban benne volt – áll a cikkben.


A Euromoney szerint a legutóbbi ügyletek – Postabank, FHB – kapcsán különösen a KPMG-nél bosszankodnak: ez a cég a Merrill Lynch befektetési bankkal konzorciumban indult a Postabank-ügyletért, és “nem érti, hogy miképp veszíthetett”. Simonyi Tanás, a KPMG vállalati finanszírozási részlegének vezetője a Euromoneynak azt mondta: nem is a Concorde ajánlata volt a legolcsóbb, hanem az övék, és a Merrill Lynchnek kiemelkedő szerepe volt a kelet-európai banki privatizációkban.


Simonyi András szerint “nekünk megmondták, hogy nem érdekesek a pontszámok … a Concorde mindig két ponttal előttünk lesz” – idézi a lap a KPMG részlegvezetőjét.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik