Belföld

Az EU vizsgálatot akar az USA iraki újjáépítési szerződései miatt

Az Európai Bizottság vizsgálni és értékelni fogja az iraki újjáépítéssel kapcsolatban kötendő szerződéseket, annak megállapítása érdekében, mennyire vannak összhangban - többek között - a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó előírásaival - közölte kedden egy uniós illetékes. Chris Patten külkapcsolatokért felelős biztos szóvivője Colin Powell amerikai külügyminiszternek arra a kijelentésére reagált, amely szerint az Egyesült Államok ki fogja zárni e szerződések köréből az Irak elleni koalícióhoz nem csatlakozott országok cégeit.

E tekintetben a bizottság eddig is azon az állásponton volt, hogy minden egyes szerződéskötésnél tiszteletben kell tartani az érvényben lévő szabályokat, elsősorban a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét. Másrészt úgy véli, hogy a szerződések ügyét szélesebb összefüggésekben is vizsgálni kell, mert az EU – mint a soros elnökség nevében a múlt heti athéni csúcson kiadott nyilatkozat megerősítette – abban érdekelt, hogy az ENSZ központi szerepet kapjon az újjáépítésben – mondta a szóvivő.

Szerinte az újjáépítéssel kapcsolatos szerződéskötések ügye elsősorban azzal függ össze, ki és milyen elvek alapján, illetve intézményi keretek között irányítja ezt a folyamatot. Powell nyilatkozatával kapcsolatban a bizottság egyelőre csak annyit tart szükségesnek hangsúlyozni, hogy a vonatkozó WTO-szabályokat tiszteletben kell tartani. Elismeri ugyanakkor, hogy ezek alól is vannak kivételek, például a humanitárius segítségnyújtás területén. Illetékesei szerint ennek megfelelően az egyes ügyleteket esetről-esetre kell majd vizsgálni.

A WTO rendelkezései általában nem terjednek ki a közbeszerzésekre, de a szervezet 25 tagországa – köztük az Egyesült Államok és az EU-tagországok – különmegállapodást is kötöttek erről, amelyben bizonyos kötelezettségeket vállalnak az ilyen eljárások lebonyolítását illetően.

Amerikai részről az iraki újjáépítéssel kapcsolatos megrendelések jelentős része a kormány külföldi segélyekért felelős hivatalától, az USAID-től származik, amely elsőként a San Franciscó-i székhelyű Bechtel óriásvállalattal kötött – egyelőre – 18 hónapra szóló, 680 millió dolláros szerződést.

Az USAID szervezésében bonyolított ügyletekre azonban nem terjednek ki a WTO-tagok közbeszerzési eljárásokat szabályozó megállapodásának előírásai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik