Rácz Zsuzsa sikerkönyve, a Terézanyu, a magánéleti, párkapcsolati nehézségek mellett egy másik dimenzióban is értelmezhető: sikertelen állásinterjúinak történeteként, ahol a lelkileg torzonborz cégvezetők leckéztetik a pár-, és karrierkeresésben olyannyira megfáradt naplóírót. Pedig hősnőnk nem tesz mást, csak komolyan veszi az álláshirdetések szövegét, ahol önállóan dolgozni képes munkavállalót, trénert keresnek. Olyan alkalmazottá szeretne válni, aki maga alakíthatja a csoportfoglalkozásait, és megvalósíthatja egyéni stílusát.
Az ő esetében – csakúgy mint másoknál – sem marad el a retorzió. Főnöke hazazavarja, és megfenyegeti, hogy kirúgja, ha sokat „önállóskodik”. Az egyszerű munkavállaló pedig összezavarodik: akkor hát most önálló legyen vagy szolgalelkű?
Egyelőre csak álom
A magyar munkaerőpiacon egyelőre csak álomképnek tűnik az amerikai filmek által belénk sulykolt önmegvalósítás. Bár az 1990 előtt uralkodó „egy életen át egy munkahely” szemlélet ma már nem érvényes, mégis a munkában, karrierútban lehetséges önmegvalósítás igénye és a napi rutinfeladatok ellátása ma is jelentős és feloldhatatlan ellentétként jelenik meg Magyarországon. Sőt ez az ellentmondás csak egyre nagyobb feszültséget kelt a munkavállalókban, akiknek nagy része már amerikai filmeken nőtt fel, és akik már az „új” politikai rendszer alatt szocializálódtak. Ők nehezen tűrik, hogy saját életüket nem teljesíthetik ki a munkában.
Mire is gondolnak?
„Habár a vállalatok, talán csak azért mert jól hangzik, rendszeresen szerepeltetik álláshirdetéseikben az autonóm személyiségű dolgozót, valójában egyetlen percig sem gondolják komolyan a kérésüket” – osztotta meg a FigyelőNettel tapasztalatait Náhlik Alpár karrier specialista, fejvadász.
Kevés vállalatnál várják ugyanis tárt karokkal az öntudatos és önálló jelentkezőket, a munkaadók inkább elzárkóznak az ilyen személyiségtípustól. Ugyanakkor állandóan olyan hirdetésekkel találkozhatunk az újságokban, melyek a vállalatvezetők és az emberi erőforrás osztály tagjainak tollából születtek, és önálló munkavégzésre képes munkavállalókat keresnek. Kérdés, hogy ők maguk tisztában vannak-e álláshirdetéseik valódi jelentésével?
Játszmák nélkül szabadkozom
Valójában nagyon kevés olyan munkakör létezik, ahol néhány év elteltével a munkafeladatok nem válnak napi rutinná. A vállalati menedzsment tehát olyan munkaerőt keres, aki ezeket a rutinfeladatokat önállóan képes elvégezni.
Aligha számíthat sok jóra például az a szerkesztő, aki lapja jól megszokott, megszabott stílusától eltérő írásmódban és gondolati környezetben szeretné tálalni a híreket. A folyamatosan „ötletelő” banki ügyintéző előbb-utóbb teherré válik a fiókvezető szemében. A napi rutint megtörő gondolatai megnehezítik a feladatok kiosztását, esetlegesen akár a főnök szakmai, formális tekintélyét is aláássák.
Az ilyen munkaerőtől mindenki szabadulni szeretne. „Ötleteljen ez inkább a menedzsmentben!” – jelszóval vagy fölfelé buktatják, ha pedig ez nem lehetséges eltávolítják a vállalattól.
Lennék, bár Bandi, a bányaló!
George Orwell Állatfarmjának karakterisztikus szereplője Bandi, a ló, aki a malacvezérek minden új ötletére vevő. Sohasem panaszkodik, és saját munkakörének ellátásában sohasem szorul mások segítségére.
A hirdetésekben elvárt „önállóság” tulajdonképpen azt jelenti a vezetés részéről, hogy a munkavállaló képes legyen a rá kiosztott feladatokat előbb-utóbb főnöki, csoportvezetői segítség nélkül is megoldani. Így nem foglalja le a vezető drága idejét, nem terheli kollégáit kérdésekkel, és ezzel a munkájukat is gyorsabbá teszi.
Feltehetően ez az a tulajdonság, amelyet a legtöbb cégvezető keres, amikor félreérthetően autonóm munkavállalót emleget a hirdetéseiben. A munkahelyi önmegvalósítás, és ötletrohamok pedig megmaradhatnak a felsővezetésnek, az íróasztalfiókok mélyének vagy a magánzóknak.
