Belföld

Kedvező inflációs adat – meglepően gyenge folyó mérleg

Az infláció az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult, a folyó fizetési mérleg hiánya azonban jelentősen meghaladta a
prognózisokat - állítják a megkérdezett elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a fogyasztói árak márciusban 0,9 százalékkal haladták meg a februári, és 4,7
százalékkal a 2002 márciusi szintet. Az elemzők 4,5 százalékot
vártak. A jegybank nyilvánosságra hozta, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya 413 millió euró volt az idén februárban, az első két hónapban pedig 674 millió eurót tett ki. Az elemzői előrejelzések ennél lényegesen alacsonyabb, 288 millió eurós februári hiányt prognosztizáltak.


Visszesett az idegenforgalom és az export


 

László Csaba pénzügyminiszter pénteken azt mondta, hogy a márciusi, 4,7 százalékos tizenkét havi infláció megfelel a minisztériumvárakozásának, és az alacsonyabb olajárak segíteni fogják az infláció mérséklődését a következő hónapokban – írta a Reuters hírügynökség.

Nyeste Orsolya, a Postabank Rt. elemzője a folyó mérleg
kedvezőtlenül alakuló tételei közül kiemelte az export visszaesését és az idegenforgalmi bevételek mérséklődését. Különösen kedvezőtlennek nevezte az elemző a nem adóssággeneráló finanszírozás negatív egyenlegét. Az inflációról szólva, úgy vélekedett: kissé meghaladta ugyan a várakozásaikat elsősorban az energiaárak emelkedése miatt, ám semmiképpen nem értékelhető negatívan a 4,7 százalékos adat. Hozzátette: mivel az energia-áremelés hatásaival áprilisban már nem kell számolni, a negyedik havi adat vélhetően kedvezőbb lesz és az infláció éves ütemének további mérséklését tükrözi. A pozitív adatok között emelte ki az elemző a maginfláció mérséklődését is.


A keresleti oldalon nincs inflációs nyomás


Az energia áraktól eltekintve a márciusi infláció kedvezően
alakult, 4,4 százalék körül – hangsúlyozta Mihálovits Zsolt, az
Inter-Európa Bank Rt. elemzője. Pozitívan értékelte azt is, hogy a magas bérkiáramlás ellenére a keresleti oldalon nem érezhető
inflációs nyomás. Áprilisban az elemző kedvezőbb inflációs adattal számol, amihez jelentős mértékben hozzájárul az olaj árának elmúlt időszaki, mintegy 30 százalékos csökkenése. A folyó fizetési mérleg hiányával összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy a hiány mértéke ugyan valóban meghaladja a várakozásokat, ám a mögöttes folyamatokkal az elemzők tisztában voltak. Indoklásként az elemző megemlítette, hogy a magas bérkiáramlás növelte a fogyasztási importot, az export pedig az időben egyre elhúzódó nemzetközi konjunktúra miatt nem nőhetett jelentősebben. Mivel a németországi növekedési kilátások egyre romlanak, semmi jóra nem lehet számítani az év második felében sem – tette hozzá az elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik