Belföld

Felkészülés az EU pénzek fogadására

László Csaba szerint az európai uniós csatlakozás legnagyobb kockázata az, hogy miként tud felkészülni az ország a támogatások fogadására.

A pénzügyminiszter csütörtökön, a Debreceni Egyetemen tartott fórumon emlékeztetett arra, hogy a csatlakozás első évében 369 milliárd forint, 2005-ben 470 milliárd, 2006-ban pedig már 564 milliárd forint támogatás kifizetésére vállalt kötelezettséget az Európai Unió.

A pénzügyminiszter ugyanakkor figyelmeztetett: ez csak lehetőség, a támogatásokat csak jó projektekkel és megfelelő intézményrendszer kialakításával lehet igénybe venni.


László Csaba annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az
európai uniós csatlakozásunk az első 5-10 évben évente egy
százalékos gazdasági többletnövekedést eredményez az országban.


Az adózásról szólva a pénzügyminiszter megjegyezte: legkésőbb a csatlakozás időpontjától meg kell szüntetni a nulla kulcsos áfát. Tájékoztatott arról is, hogy az EU külső határain beszedett vámok 75 százaléka Brüsszelt illeti, s 25 százalék fordítható a hazai vámigazgatásra és emiatt az idén a vámtörvény módosítására is szükség lesz. 


Az eurozónába történő belépésről szólva kijelentette: erről a
gazdaság érdekeit figyelembe véve kell döntést hozni ez év második felében, megítélése szerint az euró bevezetésének legkorábbi időpontja 2007 lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik