Belföld

Zuhanással kezdett a BUX szerdán

Szerdán 97,42 pontos zuhanással 7802,32 ponton nyitott a BUX. Gyengülő részvényárakra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők.

Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője elsősorban a külföldi piacok kedvezőtlen hangulata alapján vár csökkenést a magyar részvénypiacon is. Véleménye szerint a háborús események mellett a piacok kezdenek ismét a fundamentumokra koncentrálni, és újra a makrogazdasággal kapcsolatos aggodalmak kerülnek előtérbe.

Pőcze Tamás, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője úgy véli, a múlt heti erőteljes emelkedés korrekciója még mindig érződhet a piacon, továbbá az európai tőzsdeindexek is gyengüléssel nyitottak, így a BÉT-en is hasonlóra lehet számítani.

Szerdán reggel 11,42 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 11 bázisponttal erősebben a keddi záráshoz képest. Az overnight kamatok mintegy 20-30 bázisponttal emelkedtek. A dealerek folyamatosan erősödő forint árfolyamra számítanak, amit a zloty erősödésével, és az EU népszavazás pozitív eredményében való bizakodással magyaráznak a piacon. Az eurót reggel 244,50/65 forinton jegyezték szemben a hétfő délutáni 244,65/90 forintos árfolyammal. A dollárral reggel 227,40/60 forinton kerekedtek, csaknem 2,0 forinttal olcsóbban a 229,30/40 forintos jegyzéssel. Az overnight piacon átlagosnak ígérkező forgalomban 6,60/90 százalékon indult a kereskedés az előző délutáni 6,40/60 százalékos szinthez képest, a tomnext devizaswap ügyleteket 6,50/70 százalékon kötötték.

Veszteséggel zárták a keddi kereskedési napot a New York-i tőzsde irányadó mutatói, amelyek alig mozdultak el a hétfői zárószinttől, a bluechipek a nap nagyobbik felében a nyereséges oldalon álltak részben az Altria drágulására, míg a technológiai papírok több chipgyártó profitfigyelmeztetésére gyengültek. A Nasdaq Composite indexe 0,5 százalék (6,57 pont) csökkenéssel 1382,94 ponton zárt, a DJIA 30 index 0,02 százalékkal (1,49 ponttal) 8298,92 pontra mérséklődött.

Szerdán is lejtmenet volt a tokiói értéktőzsdén, a fő mutatót az exportérdekeltségű részvények esése húzta le. A befektetők menekültek a Sony és más exporthoz kötődő cégek részvényeitől az iraki háború világgazdasági kihatásait övező félelmek miatt. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 73,80 pontos, azaz 0,91 százalékos gyengüléssel 8057,61 ponton zárta a kereskedést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik