Belföld

Piacélénkítő kampánnyal próbál turistákat csalogatni a Magyar Turizmus Rt.

A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) igazgatósága akciótervet fogadott el az iraki háború következtében a turizmusban kialakult negatív tendenciák ellensúlyozására.

Az MT Rt. szerdán az MTI-hez elküldött közleménye szerint a turizmus állami vezetése és a hazai szolgáltatók is egyetértenek abban, hogy a kialakult helyzetben egy célzott “piacélénkítő kampány” pozitívan befolyásolhatja Magyarország beutazó forgalmát.

A közlemény szerint az MT Rt. elsősorban a belföldi turizmus élénkítésével és egyes célországok forgalmának erősítésével kívánja ellensúlyozni az iraki háború okozta nehézségeket. A 2003. évi marketingtervben elkülönített összeg – úgynevezett intervenciós alap – egy részéből már az idegenforgalmi főszezon előtt jóval több külföldi újságírót, valamint utazásszervezőt látnak vendégül Magyarországon.

Az MT Rt. áprilisban, májusban és júniusban a hazai szolgáltatók számára lehetőséget biztosít a hazai szolgáltatóknak, hogy a cég. által a belföldi napilapokban és magazinokban elhelyezett hirdetésekhez kapcsolódóan kedvezményesen megjelentethessék konkrét ajánlataikat.

– A forgalomcsökkenés enyhítésében nagy hangsúlyt kap a német, az osztrák, a francia, belga, skandináv és az olasz piac, illetve azok a Magyarország számára fontos küldőországok, amelyekből az ország közúton is könnyen megközelíthető. A Magyar Turizmus Rt. kiemelten kezeli a kelet-európai, valamint a visegrádi országok piacait is – áll a közleményben. A Magyar Turizmus Rt. ezen kívül 3 hetes intenzív reklámkampányt indít április végén a nemzetközi televízió-csatornákon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik