Belföld

Ezentúl kilenctől kereskednek a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsdén 2003. május közepétől a Részvény -, és Származékos Szekció folyamatos kereskedésének kezdési időpontja 10.05 óráról 9.05 órára módosul.

A kereskedési idő kiterjesztését az indokolja, hogy a főbb európai piacok – köztük a magyar papírok forgalma tekintetében a BÉT versenytársának számító londoni piac is – már 9.00 órakor nyitnak.

A kereskedés menetének a nemzetközi gyakorlathoz igazítását magán a harmonizáción túl az is indokolja, hogy a külföldi piacokon a délelőtti forgalom jelentős része – a nyitás után tapasztalható erősebb áringadozásoknak is köszönhetően – a 9.00 – 10.00 óra közti periódusba esik.

A szabad szakaszi kereskedés kezdetének korábbra hozásával a BÉT a külföldi tőzsdék reggeli hevesebb piacmozgásainak hazai piacon való kihasználhatóságát, követhetőségét kívánja biztosítani, s ezáltal emelkedő forgalmat remél. A kereskedési idő fentiek szerinti módosítását május második felében tervezi a BÉT bevezetni, a pontos időpontot – a vonatkozó KELER Szabályok jóváhagyásától és hatálybalépésétől függően – később fogja meghatározni és nyilvánosságra hozni.

A módosítás az MMTS Szabadpiacot is érinti.


Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884261, Erdei Zsolt, becenevÈn "Mad·r" vil·gbajnok magyar fÈlnehÈzs˙ly˙ profi ˆkˆlvÌvÛ. A Magyar ÷kˆlvÌvÛ-szakszˆvetsÈg elnˆke., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.