Belföld

Európai tigriskampány az Állatkertben

A Fővárosi Állat- és Növénykert - az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) tagjaként - csatlakozott a tigrisek megmentését célzó európai kampányhoz. Ezt Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója, az EAZA elnöke jelentette be az akció magyarországi nyitó rendezvényén szerdán, Budapesten.

A főigazgató elmondta: a szeptemberig tartó kampány célja, hogy Európa-szerte bemutassa a tigrisek helyzetét és az állatokat fenyegető veszélyeket. Az EAZA székhelyéről, Londonból induló akció részeként a budapesti állatkert is adományokat gyűjt a tigrisek vadonbeli védelmére. A felajánlások összege reményeik szerint eléri majd a több százmillió forintot.

Az adományokkal a Szumátrán, Indiában, Délkelet-Ázsiában, illetve a szibériai tigrisek hazájában, az orosz Távol-Keleten élő egyedek védelméhez igyekeznek hozzájárulni. A tigriseket elsősorban a természetes élettér pusztulása és az illegális vadászat veszélyezteti. A védelmükre indított programok egy része – így a mostani kampány is – kifejezetten az orvvadászat visszaszorítását, a vadorzók elleni harc támogatását tűzte ki célul.

A tigriskifutó előtt elhelyezett, kampányt hirdető táblát Demszky Gábor főpolgármester és Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes leplezte le. A főpolgármester a közelgő európai uniós csatlakozás kapcsán közölte: az EU-kampány részeként a Fővárosi Önkormányzat a 2004. május 1-jén születendő gyermekeknek 2004 euróról szóló csekket adományoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik