Belföld

Dupláztak a “kis” rádiók

Valamelyest erősödtek a közszolgálati adók februárban, a kereskedelmieket azonban még így is a 15 év feletti népesség 74,4 százaléka hallgatja – derül ki a Szonda Ipsos és a GfK Hungária legfrissebb hallgatottsági felméréséből.

A Danubius Rádió heti csaknem 3,8 millió hallgatójával piacvezető, legnagyobb riválisa, a Sláger Rádió félmillióval alacsonyabb számú közönséget vonz – írja a Világgazdaság. Csökkent a Juventus Rádió hallgatótábora, a Sztár és a Café Rádió viszont megduplázta hallgatóinak számát.

A három országos rádióadó közül a Kossuth reggeli hallgatottsága hat és hét óra között 8 százalékos eléréssel piacvezető, ezt követően a Sláger Rádió kis különbséggel megelőzi a Danubiust 10 óráig. Ebéd után azonban a Sláger nyolcszázalékos elérés alatt marad, míg a Danubius 10 százalékos csúcsponti eléréssel a legnépszerűbb. A Juventus országos szinten 2-4 százalék körül teljesít reggel hat és este tíz között hétköznap, ezzel minimális különbséggel előzi meg a jóval kisebb hatókörű Roxyt.

A legfontosabb kereskedelmi célcsoportban, a 18–49 évesek között minimális csökkenés figyelhető meg a Danubius hallgatótáborában, de a hallgatási idő nőtt valamelyest, így a heti részesedés értéke is 2 százalékkal magasabb, mint az előző hónapban volt. Nagyobb, 2 százalékos csökkenést hozott a február hónap a Juventus Rádió számára a heti elérés vonatkozásában.

Nem történt változás a budapesti rádiós piacon, ahol a Roxy vezet. A Danubius őrzi második helyét a teljes lakosság körében. A Juventus heti elérésének 2 százalékos csökkenése a budapesti hallgatótábort is érintette. A csak Budapesten fogható adók között a Roxy továbbra is piacvezető a maga 322 ezer fős hallgatótáborával, amelyet az InfoRádió 190 ezer, a Rádió1 143 ezer és a Klub Rádió 117 ezer fős hallgatótábora követ. A többi mért adó nem éri el a 100 000-es küszöböt, de kifejezetten látványos az emelkedés a Rádió Café és a Sztár FM esetében. Mindkét adó közel duplájára növelte hallgatótáborát: a Sztár FM 23 ezer főről 60 ezerre, a Rádió Café 15 ezerről 27 ezerre gyarapította a létszámot.

Hét végén a verseny jóval nagyobb a kisebb adók között. A Roxy Rádiónak nincs igazán ellenfele, magasan vezeti a piacot. Az InfoRádió hét végén népszerűbb, ilyenkor eléri a kétszázalékos értéket is. A budapesti 15–39 éves fiatalok között, akik leginkább törekszenek a legújabb márkák megszerzésére, ugyancsak a Roxy a legnépszerűbb, összesen 265 000–en választják az adót. Ennek a létszámnak a 45,7 százalékát, azaz 121 000 főt ér el a Rádió1.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.