Belföld

A bélyeghamisítás miatt a rendőrség törvényt módosíttat

A rendőrség a már az ország egész területét érintő okmánybélyeg-hamisítási botrány miatt az illetéktörvény módosítását javasolta. Az árusítóhelyeken belső ellenőrzés kezdődött a hálózatukba került hamisítványok kiszűrésére.

Számos jel szerint a hamis okmánybélyegeket abban a szerb nyomdában készítették, ahol korábban hamis 500 eurósokat is nyomtattak.

A Belügyminisztériummal egyetértésben az ORFK illetékesei a napokban hivatalosan kezdeményezték az igazságügyi tárcánál és a Pénzügyminisztériumnál az illetéktörvény egyes rendelkezéseinek módosítását, illetve kiegészítését. A rendőrség egyebek mellett azt javasolja, hogy tízezer forintnál nagyobb összegű illetéket csak postai vagy banki átutalással lehessen a jövőben leróni. Ezzel – a nyomozó hatóság képviselői szerint – meg lehetne előzni az immár országos méretűre dagadt okmánybélyeg-hamisítási botrányhoz hasonló visszaéléseket. Információink szerint az elgondolást szakértői szinten az igazságügyi és a pénzügyi tárca is támogatja.

A rendőrség új javaslatának parlamenti elfogadása és törvényerőre emelkedése után már csak a kis összegű illetéket lehetne okmánybélyegekkel leróni, a tömegesen előforduló, valamint a nagy összegű kötelezettségeket azonban kizárólag készpénzben fizethetnék meg az érintettek.

A néhány hónapja kirobbant okmánybélyeg-hamisítási botrány gyanúsítottjai részben gépjárműátírásokhoz használták fel a ma még ismeretlen eredetű, azonban rendkívül jó minőségben hamisított okmánybélyegeket, másrészt polgári peres keresetlevelekre ragasztották fel azokat.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik