Belföld

Vádat emelhetnek a földhivatali vezető ellen

Nagy értékű ingatlanok terheit, jelzálogjogát törölte, illetve jegyezte be a rendőrség gyanúja szerint minden alap nélkül a Fővárosi Kerületek Földhivatalának korábbi vezetője. A most befejezett szakértői vizsgálat a korábbi öt eset mellett további két ügyben is jogsértést tapasztalt.

Hamarosan vádemelési javaslat készül a Fővárosi Kerületek Földhivatala korábbi vezetőjének ügyében – írja a Magyar Hírlap. A lap értesülése szerint a napokban elkészült az igazságügyi szakértő véleménye, mely a korábbi öt jogsértésen kívül további két esetben is szabálytalanságot tárt fel. Az Országos Rendőr-főkapitányság ezek miatt is gyanúsítottá nyilvánítja G. Dezsőnét.

A jelenleg is mintegy 100 ezres ügyhátralékkal küzdő budapesti földhivatal vezetője – a rendőri gyanú szerint – anélkül törölte a jelzálogot nagy értékű ingatlanok tulajdoni lapjairól, hogy ahhoz joga lett volna. Nem nyújtott be ugyanis senki olyan okiratot, amely igazolta volna az ingatlant terhelő tartozás megszűnését. A törlés után az ingatlanok egy részét, immár tehermentesen, nyomban értékesítették. Az eddigi adatok szerint volt olyan eset is, amikor a jelzálogot és más terhet – arra feljogosító okirat nélkül – rávezették a valójában tehermentes ingatlan tulajdoni lapjára. A bejegyzéseket a hivatalvezető saját maga végezte el, vagy beosztottait utasította erre. Az egyik érintett belvárosi irodaház értéke például több százmillió forint.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának korrupcióellenes osztályán úgy tájékoztatták a lapot: csupán hivatali visszaélésnek minősülnek az esetek. Olyan adat ugyanis nem került elő, amely azt tanúsítaná, hogy anyagi vagy más megfontolás állna a szabálytalanság mögött.
[Magyar Hírlap]

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik