Belföld

Electroworld nyílik Budakalászon

admin

2003. 04. 07. 10:18

A társaság kedden nyitja meg harmadik magyarországi áruházát Budakalászon. A több mint 4 ezer négyezetméter alapterületű új üzlettel együtt összesen mintegy 12 ezer 500 négyzetméteren kínál háztartási és szórakoztató elektronikai termékeket, továbbá számítástechnikai cikkeket a cég.

Az Electroworld Magyarországon tíz százalékos piaci részesedés elérésére törekszik az elektronikai termékek forgalmazásában – mondta el Sebestyén Péter, az Electroworld Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Sebestyén Péter elmondta, hogy az elkövetkező egy évben legalább két áruház megnyitását tervezi Magyarországon a vállalat. Ezekből egy Budapesten, egy pedig valamelyik vidéki nagyvárosban épül majd fel, a helyszín kiválasztása még folyamatban van.

Forgalmi adatokat nem közölt a cégvezető. Annyit azonban elárult, hogy az új áruház nyitókészletének értéke milliárdos nagyságrendű. Hozzátette, hogy a budaörsi áruházukban a tavaly februári nyitás óta az év végéig több mint egymillió vásárló fordult meg.

Várakozásaik szerint a budakalászi üzlet forgalma meghaladja majd a budaörsi áruházét. Az Electroworld Magyarországon mintegy 350 embert foglalkoztat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.