Belföld

Bevezeti a kettős tagságot a Fidesz

A választókerületek vezetőit a párt elnöke nevezi ki, létrehozzák a kettős tagságot azzal, hogy kikötik, melyik párt tagja nem léphet be a Fideszbe – döntöttek a párt szerdai elnökségi ülésen.

Decentralizációs folyamatnak minősítette Szájer József a Fidesz alelnöke a párt átalakulását, néppárttá válását csütörtökön azon a sajtótájékoztatón, amelyen Navracsics Tiborral, a Fidesz elnöki kabinetvezetőjével közösen ismertették az elnökség által elfogadott alapszabály-módosítást. Mint a Magyar Hírlap korábban már megírta, a megyék helyett a választókerületekbe kerül a politizálás hangsúlya. A kerületi vezetők élére politikai megbízottak, azaz választókerületi elnökök kerülnek majd, akiket a tagság jelöl, de a párt elnöke nevez ki.

A szerdai elnökségi ülésen döntöttek arról, hogy összesen nyolc társadalmi réteget összefogó tagozatot hoznak létre, de a lehetőségét fenntartják annak, hogy akár alulról érkező kezdeményezésként több is alakuljon. A tudományt, a művészetet, a sportot Pálinkás József volt miniszter, a mezőgazdaságit Faludi Sándor volt kisgazda, az önkormányzatit Szita Károly vezeti, és alakítanak környezetvédelmi tagozatot is. Ennek várhatóan Medgyessy Balázs egykori államtitkár lesz a vezetője. A nyugdíjastagozatot Aszódi Pál irányítja. Az alkalmazotti, a falvak és kistelepülések, érdekeit képviselő és a női tagozatnál még nem dőlt el, ki lesz a vezető.

A szűkebb elnökségen kívül delegálják majd a vezetésbe a különböző testületek vezetőit. Így lesz elnökségi tag a mindenkori frakcióvezető, az országos választmány elnöke, de bekerül még az Európai Parlament képviselőcsoportjának vezetője, az uniós intézményekben tisztséget betöltő Fidesz-tag. Az ügyvezető elnökség – az elnök, a két alelnök, a frakcióvezető és az országos választmány elnöke végzi majd az operatív irányítást.

Széles körű szövetségi rendszer kialakítása egyben meghívó lesz – hangsúlyozta, hogy a partnerszervezetektől a mozgalmakig, a polgári körökig mindenki a párt tagja legyen. A párton belüli népszavazást pedig a tagság is kezdeményezheti. Bevezetik a kettős tagságot, s az EU-tagállamok bármely állampolgára a párt tagja lehet, de az összeférhetetlenségi szabály szerint bizonyos pártok tagjai nem léphetnek be a Fideszbe.
Április 13-án kibővített elnökségi ülésen, a megyei választmány vezetőivel vitatják meg a Kövér László által kidolgozott alapszabály-módosítást.

Navracsics Tibor szerint a választókért folytatott küzdelem kiélezettsége miatt kell a nagy pártoknak megújulniuk, s ezt a politikai szakirodalom néppárttá alakulásnak nevezi. A kabinetfőnök szerint az MSZP is hasonló törekvést jelentett be.
Szájer József kérdésre sem árulta el, ki lesz Pokorni Zoltán mellett a másik alelnök jelölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik