Belföld

Befagyasztott iraki dollármilliók

Mintegy 46 millió dollár iraki vagyont fagyasztottak be eddig Ausztriában az amerikai pénzügyminisztérium két héttel ezelőtti felkérése nyomán - adta hírül a Format című politikai hetilap pénteki számában.

Az amerikai pénzügyminisztérium különleges osztálya az iraki vagyonok befagyasztására vonatkozó felkéréshez mellékelt egy listát, amelyen a gyanúsítottak között számos vállalat és magánszemély mellett az iraki állami olajtársaság, a jegybank, valamint a két legnagyobb állami hitelintézet is szerepelt.

A Format szerint az osztrák hatóságok most arra várnak, hogy az amerikai fél részletezze a gyanús cégek és személyek számláival kapcsolatos adatait. Közben a bécsi bűnügyi hatóságok olyan értesülésekre tettek szert, hogy Ausztriában élő irakiaknak havonta több ezer dolláros összegeket utal át a gyanúsítottak listáján is szereplő két állami pénzintézet, a Rafdain és a Rasid bank. Az osztrák nyomozók nem zárják ki, hogy ezek az átutalások titkosszolgálati emberek fizetései.



 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.