Belföld

Orbán kontra Lendvai

Az alperes és további újságírók meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az Orbán Viktor volt miniszterelnök által Lendvai Ildikó szocialista MSZP-alelnök ellen indított személyiségi jogi per.

Orbán Viktor, személyiségi jogai megsértésnek megállapítása mellett, nyilvános elégtételre kötelezést, valamint egy forint összegű jelképes kártérítés megítélését kérte a bíróságtól annak a sajtóanyagnak a kapcsán, amelyet a szocialista politikus tavaly május 23-i sajtótájékoztatóján osztottak ki “Fehér lapok az Orbán-kormány bukása utáni korrupciógyanús döntésekről” címmel.


Lendvai Ildikó a tárgyaláson elmondta: azért tartott sajtótájékoztatót május 23-án, mert előző nap nyilvánosságra került az Állami Számvevőszék jelentése, amely átláthatatlannak minősítette közpénzek végső felhasználóhoz jutását. Úgy nyilatkozott, ő soha nem korrupcióról, hanem annak gyanújáról beszél, ha pedig idéz, akkor megjelöli forrását.


A tárgyalás június 5-én folytatódik, az alperes jogi képviselője által beidézni kért, a tájékoztató anyag készítésében részt vevő két személy meghallgatásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik